Hegedűs Hanga a Konyhafőnök Junior győztese

Forrás: Facebook/ A konyhafőnök -
győztes A konyhafőnök RTL A konyhafőnök Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy héten át küzdöttek a kiskukták az RTLII gasztrorealityjében. Végül ketten, Hegedűs Hanga és Stiefuater Leni jutottak a Konyhafőnök Junior végső, pénteki fináléjába. Kiélezett küzdelem után Hanga lett a győztes.

A finalistáknak egy háromfogásos menüsor – előétel, főétel, desszert - elkészítése volt a feladatuk, amihez segítséget is kaptak korábbi versenytársaik személyében. A Konyhafőnök Junior cím, a tízmillió forint értékű nyeremény és a trófea végül Hangáé lett, aki az ország első Konyhafőnök Junior győztese.

Forrás: Facebook/ A konyhafőnök



“Nagyon-nagyon örülök, el sem tudom mondani mennyire, hogy én lettem Magyarország első junior Konyhafőnöke. Amikor jelentkeztem arra gondoltam, hogy ha nem jutok be, akkor se lesz baj. Ehhez képest itt vagyok a döntőben és megnyertem!” – mondta Hanga a győzelme kihirdetésekor.

Bár Leninek a második helyet sikerült megszereznie, örül annak, hogy idáig jutott a versenyben. “Aki ide bekerül, mindenki az első helyet szeretné megszerezni, köztük én is. Bár szinte semmi nem tud kárpótolni, az nagyon jól esett, hogy a séf elmondta, akár nemzetközileg is elismert séf válhat belőlem. Ez a célom és be is fogom váltani” – mondta Leni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.