Kucsera Gábor most úgy érzi, vége a sportolói karrierjének

TV2 pályafutás Kucsera Gábor tárgyalás kajakos Édes Élet karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Péntek estétől az Édes Életben láthatjuk Kucsera Gábort és Tápai Szabinát, akik bepillantást engednek életükbe. A pár elmondta, Curtisék révén kerültek közel a produkcióhoz, és Kucsera Gábor szerint jó, hogy a forgatás leköti a sok szabadidejét.

A sportoló elmondta, még tart a fegyelmi tárgyalás a kokainfogyásztás miatt ellene indított eljárásban, de a jelen pillanatban úgy érzi, nem lesz folytatása a sportolói karrierjének

„Még nem beszélnék arról, hol tart az ügyem. Jelen esetben, azt mondom, nem lesz már sportolói karrierem, de bármit hozhat a jövő. Sok a szabadidőm és kellett valami, ezért jött jókor az Édes Élet, mert hirtelen sok szabadidőm lett és nem találtam a helyem. Most helyreállt az élet, hogy forgatunk" – mondta Gábor.

Szexi pózban villantott Baukó Éva – Kifigyelt a bugyihttp://www.life.hu/sztarok/20151211-bauko-eva-a-tv2-edes-elet-sztarja-szexi-pozban-villantotta-meg-a-bugyijat.htmlAddig pózolt a fotósként debütáló Alekosznak Baukó Éva, míg a miniszoknyája kicsit jobban felcsúszott a kelleténél. TV + Sztárok--Kiakadtak a nézők Gesztesi Károlyrahttp://www.life.hu/sztarok/20151211-gesztesi-karoly-szinesz-nem-erkezett-meg-a-gyori-vaskakas-babszinhazban-az-egyik-eloadasra.htmlCsalódott volt a közönség, amiért a színész nem jelent meg a győri Vaskakas Bábszínházban tartott előadáson.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huGáspár Győzi nagyon kibukott - Életveszélyesen megfenyegettékhttp://www.life.hu/sztarok/20151211-gaspar-gyozo-showman-kibukott-a-facebookon-mert-eletveszelyesen-megfenyegettek.htmlA showmant életveszélyesen megfenyegették, amiért beadta nevezését egy testépítő versenyre, és meg szeretné mutatni, hogy doppingszerek nélkül is lehet győzni. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huKapócs Zsóka: "Elveszítettem a második apámat"http://www.life.hu/sztarok/20151211-kapocs-zsoka-szineszno-es-modell-elveszitette-masodik-edesapjat.htmlGyászol a színésznő: elveszítette a "második édesapját", Gyarmati István zongoristát, akinek temetése miatt hazautazott Milánóból. TV + SztárokOrigoA Real Madrid sztárjával szelfizett ÉNB Lalihttp://www.life.hu/sztarok/20151211-lali-az-rtl-klub-ejjel-nappal-budapest-sztarja-a-real-madrid-sztarjaval-gareth-baleel-talalkozott.htmlÉlete álma vált valóra az Éjjel-Nappal Budapest sztárjának, azzal, hogy ott lehetett Madridban a Bernabeu stadionban kedden este, amikor kedvenc csapata, a Real Madrid 8-0-ra verte a Malmöt. TV + SztárokRTLKLUBKóbor János: "Nagyon szégyellem magam"http://www.life.hu/sztarok/20151210-kobor-janos-az-omega-frontembere-szegyelli-magat-mihaly-tamas-nyilvanossagra-kerult-ugy-emiatt.htmlA hírek szerint az Omega legendás basszusgitárosa, Mihály Tamás hitelrontás miatt bepereli Kóbor Jánost, aki elmondta, hogy nagyon szégyelli magát a botrány miatt. TV + SztárokFotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.