Elhunyt Bánhegyi László, egykori válogatott kosárlabdázó

kosárlabda sportoló Bánhegyi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Bánhegyi László, az 1955-ben Európa-bajnok magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosa.

A sportembert 84 éves korában, december 24-én, Bécsben érte a halál - közölte a család.
Bánhegyi László a Bp. Vörös Meteor, majd a Bp. Honvéd kosarasa volt, 1952 és 1960 között nyolcszor nyert bajnokságot a piros-fehérekkel, s tagja volt az 1952-es helsinki, illetve az 1960-as római olimpián szerepelt magyar válogatottnak. Játszott az 1953-as moszkvai Eb-n, ahol Magyarország ezüstérmes lett, majd az 1955-ös budapesti diadal után az 1957-es és az 1959-es Európa-bajnokságon is.
A sportember 1961-ben családjával Nagy-Britanniába távozott, ahol további három bajnokságot nyert csapatával, majd 1965-ben visszatért Magyarországra. 1959-es kínai útja alkalmával megismerkedett a kung-fuval, és haláláig a távol-keleti küzdősport támogatója maradt, hosszú ideig a Magyar Kung-Fu Szakszövetség elnöke is volt. Utolsó éveiben Bécsben élt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.