szexuális erőszak rendőrség támadás kozmetikai szalon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A támadó sarokba szorította, majd arra kényszerítette áldozatát, hogy végignézze, ahogy önkielégítést végez, még 2015 nyarán. A 19 éves férfit két másik nő molesztálásával is vádolják.

Hét és fél év börtönt is kaphat - többek között szeméremsértés és kifosztás miatt - a 19 éves, előzetesben lévő férfi, aki 2015 szeptemberében kért meg egy csepeli társasházban élő nőt, hogy engedje be a lépcsőházba, mert nincs hol aludnia. A nő beengedte, a férfi pedig követte a lakása ajtajáig, ahol rátámadt, fojtogatni kezdte, majd megragadta a hajánál és megütötte - tette hozzá az Origo.

Forrás: Thinkstock

Az áldozatot csupán az mentette meg, hogy sikongásától a támadója elmenekült. A vádlott napokkal az eset előtt egy Árpád utcában sétáló nővel is erőszakoskodott. Megragadta a karját és azzal fenyegetőzött, hogy megszúrja, ha segítségért kiált. Orális szexre akarta kényszeríteni, de a nő ellenszegült. A támadó elvette a pénzét és elrohant.

Egy budapesti kozmetikai szalonba is bement a férfi, és az ott dolgozó nő 24 ezer forintjával távozott. A pénzt úgy szerezte meg, hogy megtámadta és sarokba szorította a nőt, majd arra kényszerítette, hogy nézze végig, ahogy maszturbál.

A férfi kifosztás, személyi szabadság megsértése és szeméremsértés, illetve más bűncselekmények miatt akár hét és fél év börtönt kaphat - közölte Ibolya Tibor, a fővárosi főügyész pénteken.

Meghalt a Golden Globe-díjas színész, Pat Harrington Jr. http://www.life.hu/news/20160108-elhunyt-pat-harrington-jr-miutan-egy-ideje-alzheimer-korban-szenvedett-golden-globe-dijas.html86 éves korában elhunyt Pat Harrington Jr., akit számos sorozatban láthattak a nézők, Golden Globe-ot és Emmy-díjat is kapott. News--Hoppá! Élő adásban csúszott le a műsorvezető bikinijehttp://www.life.hu/news/20160108-elo-adasban-csuszott-le-a-chilei-musorvezeto-bikinije.htmlA chilei televízió reggeli műsorában dolgozó Bernardita Middleton élő adásban jelentkezett be a tengerpartról, ahol egy kis malőr miatt félmeztelenül is megörökítette a kamera. News--Lagzi Lajcsi birtokánál elásott holttestet találtak: a Galambos család ledöbbenthttp://www.life.hu/news/20160108-lagzi-lajcsi-birtokanal-elasott-holttestet-talaltak.htmlA zenész birtoka melletti szántóföldön állítólag egy fiatal nő holttestére bukkantak. News--Internetsztár lett a 3 éves kislány, akit öregre sminkelt nagynénjehttp://www.life.hu/news/20160108-internesztar-lett-a-3-eves-roey-3-eves-akit-oregre-sminkelte-a-nagynenje.htmlSamantha szerint unokahúga akkor kapott kedvet egy kis arcfestékhez, amikor éppen szempillaspirálozott. A fiatal lány nem akárhogy teljesítette a kis Roey kérését. NewsOrigo"Tapogattak minket" - Megszólalt a kölni szexuális támadás egyik 18 éves áldozatahttp://www.life.hu/news/20160106-a-szilveszteri-kolni-szexualis-tamadas-egyik-18-eves-aldozata-megszolalt.htmlMichelle számára élete legmegrázóbb élménye volt az a szilveszteri éjszaka, amikor körülbelül 30 férfi állta körül őket és barátait Köln központi vasútállomásán. News--Háromlábú cica az amputált karú kislány legjobb barátja - Tündéri fotó! http://www.life.hu/news/20160106-kulonleges-baratsag-haromlabu-cica-lett-az-amputalt-kari-kislany-baratja-foto.htmlScarlette a ráknak egy ritka formáját győzte le, sajnos azonban az egyik karját már nem tudták megmenteni. A szüleitől kapott egy kismacskát, aki hasonló problémákkal küzd, mint ő. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.