Nem akárki lesz a vőfély Muri Enikő esküvőjén

esküvő vőfély házasság Németh Kristóf Muri Enikő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas lagzira készül Muri Enikő énekesnő; a lagzin fontos szerep jut majd a vőfélynek is. 

Miután szerelme, Karesz eljegyezte, Enikő belelendült az esküvőszervezésbe. A vőfény szerepét pedig nem más, mint Németh Kristóf vállalta el. "Az ismerőseim épp Kristófot ajánlották vőfélynek, akivel a Budapesti Operettszínház Fame című musicaljében játszunk együtt, és a közös munka során össze is barátkoztunk. Ritkán szokott igent mondani ezekre a felkérésekre, így kicsit tartottam a válaszától, de szerencsére elvállalta" - mesélte a Borsnak Enikő, aki esküvőszervezőt nem kért fel, mert mindent ő és kedvese szeretne intézni a nagy napra.

Forrás: Facebook/Muri Enikő

"Hatalmas vendégseregre készülünk. Polgári és templomi szertartást is tervezünk. A helyszínt és a zenekart már kiválasztottuk, és egy nyíregyházi ruhaszalon felajánlásának köszönhetően a ruhám is megvan már. Tört fehér, pici abroncsos csoda. Egyelőre még nem iz­gulok, de ahogy közeledik a nagy nap, biztosan eluralkodik majd rajtam ez az érzés is" - tette hozzá az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.