A Dal 2016 TV2 Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiverte a biztosítékot Alekosz A Dal kapcsán tett nyilatkozata. Az Édes élet szereplője azt szeretné, és ennek Facebook-posztban adott hangot, ha hazánk kizárólag magyar származású előadókat versenyeztetnének az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. 

"Nézem az Eurovíziót, és nem értem, hogy a miniszterelnök miért is hagyhatja azt, hogy Magyarországot adott esetben egy afrikai, egy ázsiai vagy egy Magyarországtól eltérő, teljesen idegen meggyőződésű ember képviselje úgy, hogy ráadásul nem is magyarul énekel” - írta ki a közösségi oldalára.

Forrás: TV2 Sajtószoba

"Nagyon nagy félreértésbe kerültem és kiforgatták a szavaimat. Azért rasszizmussal, hovatovább antiszemitizmussal összemosni ezt az ügyet nagyfokú tájékozatlanságról és merő rosszindulatról tesz tanúbizonyságot" - reagált Alekosz a Borsnak az ügyre. "Ezekkel az énekesekkel egyébként semmi gond nincs. Csak azt felejtették el az embe­rek, hogy elméletileg az or­szágot kell képviselnie a dalt előadó énekesnek" - tette hozzá.

"A TV2 Csoport elhatárolódik Alekosz említett megnyilvánulásától. A történtek miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítettük, és elvárjuk, hogy a cégcsoport elveitől idegen megnyilatkozásáért bocsánatot kérjen" – tudta meg a lap a csatorna sajtóosztályától.

Csillagot kapott David Duchovnyhttp://www.life.hu/sztarok/20160126-david-duchovny-csillagot-kapott.htmlA hollywoodi hírességek sétányán végre David Duchovny csillaga is ott fénylik. TV + Sztárok--Ezek a legcikibb sztárvillantások és ruhabakikhttp://www.life.hu/sztarok/20160125-a-legcikibb-sztarvillantasok.htmlA celebek hiába kockázatos, folyamatosan kivágott ruhákat viselnek. Így aztán a legtöbben nem is tudják elkerülni a ciki pillanatokat! TV + Sztárok--Tényleg besúgót raktak Lagzi Lajcsi zárkájába?http://www.life.hu/sztarok/20160126-galambos-lajos-melle-besugot-ultettek-a-zarkaba.htmlGalambos Lajos hamarosan könyvben írja meg a börtönben eltöltött 125 nap részleteit, arról is beszámol majd, miért gondolja, hogy besúgó volt a cellatársa. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoBódi Sylvi különleges mutatványra vállalkozott http://www.life.hu/sztarok/20160126-bodi-sylvi-modell-csomaggal-a-fejen-probalta-ki-milyen-az-afrikai-nok-elete.htmlA modell sokkal kisebb csomagot próbált a fején vinni, mint amekkorát az afrikai nők szoktak, de legalább megpróbálta. TV + Sztárok--Kim Kardashian szinte felismerhetetlen: Mi történhetett? http://www.life.hu/sztarok/20160125-kim-kardashian-kicsit-tulzasba-vitte-a-botoxot-tobb-kommentelo-is-eszrevette-foto.htmlA sztár legújabb fotóin a tesójával áll a tükör előtt. Több kommentelő is megjegyezte, hogy Kim kicsit túltolta a botoxot, és teljesen eltorzultak a vonásai a kezelések után. TV + Sztárok--Jakupcsek Gabriella ma látható utoljára a közmédiánhttp://www.life.hu/sztarok/20160124-jakupcsek-gabriella-a-kozteve-menesztett-musorvezetoje-ma-lathato-utoljara-a-kozmedian.htmlVasárnap még láthatjuk a menesztett műsorvezetőt, mert az utolsó Magyarország, szeretlek! még a régi stábbal kerül adásba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.