Előzetesbe került egy férfi a törökszentmiklósi drogbotrány miatt

gyanúsított Törökszentmiklós díler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előzetesbe került egy 39 éves törökszentmiklósi férfi, mert a gyanú szerint tőle származhattak azok a drogok, amik miatt hat fiatal majdnem meghalt. A végzés egyelőre nem jogerős.

A törökszentmiklósi fiatalok között volt két kismama, gyermekeiket császármetszéssel kellett a világra segíteni, állapotuk azóta is válságos.

Rajtuk kívül még négy férfi is kórházba került.

A gyanú szerint egy helyi 39 éves férfi adhatta el a drogokat a fiataloknak. A gyanúsított hétfőn előzetesbe került, de a döntés egyelőre nem jogerős, mert védője fellebbezett.

Ha kiderül, hogy valóban ő volt a díler, akár 8 évet is kaphat, ráadásul súlyosbítja helyzetét, hogy a lakásán marihuánát is találtak.

Törökszentmiklós, Téglagyár és Szivárvány utca környéke, ahol a haldokló drogosokat találták Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Szolnoki Törvényszék szerint a férfi egy ismerősének 2500 forintért, míg egy másik férfinak

tűzifáért cserébe adott egy pakk pentedron-tartalmú port.

Az Origo úgy tudja, hogy a múlt csütörtökön és pénteken kórházba került fiatalok ismert szereket, úgynevezett alfa-PVP-t, illetve pentedront fogyasztottak, a szerek önmagában is alkalmasak arra, hogy életveszélyes állapotot okozzanak, de együtt különösen.

A túladagolás tünetei között van a szapora szívműködés, érösszehúzódás, magas vérnyomás, a testhőmérséklet extrém emelkedése és halmozott görcsrohamok.

Zacher Gábor toxikológus "skandalumnak" nevezte a magyar kábítószer-történetben, ami Törökszentmiklóson történt, mert nem fordult elő, hogy ilyen súlyos, tömeges túladagolás két várandós nőt is érintsen.

Foglyul ejtette a szerelőt a nagykanizsai nőhttp://www.life.hu/news/20160203-szerelo-nagykanizsa-fogoly-tuszejtes.htmlMár a rendőrök dörömböltek a nagykanizsai nő ajtaján, mire az asszony, ha nem is rögtön, de beengedte őket, így a túszul ejtett telefonszerelő megmenekült. NewsThinkstockJustin Bieber dalától folyt el Kortni McLady magzatvizehttp://www.life.hu/news/20160203-justin-bieber-sorry-cimu-szamara-tancolt-kortni-mclady-es-elfolyt-a-magzatvize.htmlAz énekes Sorry című számára kezdett el táncolni várandósan az ausztrál Kortni McLady, de arra ő sem számított, hogy ilyen hatása lesz a mozgásnak. News--Erzsébet királynő lemondott Katalin hercegné javára - Ez ám a megtiszteltetés!http://www.life.hu/news/20160203-erzsebet-kiralyno-katalin-hercegnere-hagyomanyozta-a-wimbledon-teniszmerkozes-fovednoki-cimet.htmlFontos címet hagyományozott át Katalin hercegnére Anglia uralkodónője. News--Erzsébet királynő lemondott Katalin hercegné javára - Ez ám a megtiszteltetés!http://www.life.hu/news/20160203-erzsebet-kiralyno-katalin-hercegnere-hagyomanyozta-a-wimbledon-teniszmerkozes-fovednoki-cimet.htmlFontos címet hagyományozott át Katalin hercegnére Anglia uralkodónője. News--Újabb razziát tartottak Lagzi Lajcsinálhttp://www.life.hu/news/20160202-ujabb-razziat-tartottak-lagzi-lajcsinal.htmlMialatt a Megreccsen a szív című börtönben szerzett dalának felvételen járt, újabb szemlét tartottak Galambos Lajos birtokán. 20 rendőr és az áramszolgáltató emberei vonultak ki Boldogasszonypusztára. News--Fontos adóhatáridő jár le ma: Ha még nem ikszeltél, figyelj! http://www.life.hu/news/20160201-ma-adhatod-le-utoljara-az-adobevallasod-ha-nem-te-irod-fontos-hatarido-jar-le.htmlMár csak ma lehet választani a bevallási nyilatkozatot, vagyis kérni, hogy az adóhatóság készítse el helyettünk a személyijövedelemadó-bevallást. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.