Fővárosi Állat- és Növénykert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiú az osztálytársaival a nemrég olvadásnak indult jég darabjait piszkálta cipőjével a tóba, amikoregy állatkerti munkaruhát viselő férfi nekirontott, és belerúgott a hátsójába.Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője belső vizsgálatot rendelt el. 

A fiú osztálykiránduláson vett részt, amikor az eset történt. A gondozónak az nem tetszett, hogy a fiú a cipője orrával piszkálja a jégdarabokat a tóban, ezért belerúgott a fiúba, aki ettől a vízbe esett. A diák édesanyja később számonkérte a gondozót, aki azt válaszolta, nevelési célzattal tette, amit tett. Szerinte a a gyerek rosszul viselkedett, de ő móresre tanította, és ha ebből tanul, akár még tisztességes felnőtt is lehet belőle. Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője a Blikknek elmondta: ha igaz a történet, akkor levonják a személyi konzekvenciákat.

"Slágerklisé-kosárból" építkezik Nika dala?http://www.life.hu/sztarok/20160206-nika-dalanak-szoveget-a-dal-zsurije-kritizakta.htmlA Voice-ból is ismert Nika volt A Dal első fellépője szombaton este. Az énekesnő fantasztikusan nézett ki, és előadásával is magasra tette a mércét. TV + SztárokOrigoHatalmasat nőtt Erdélyi Mónika kislánya - Már kész hölgyhttp://www.life.hu/sztarok/20160206-hatalmasat-nott-erdelyi-monika-es-judy-kislanya.htmlA TV2 Édes életében Judy és Mónika gyermekét is láthatja a néző. A lányok esküvői ruhákat próbálgattak. TV + Sztárok--Nika: "Amikor Viki megmutatta a versenydalát, elsírtam magam"http://www.life.hu/sztarok/20160206-veres-monika-nika-es-singh-viki-a-dalban-baratnok-es-rivalisok.htmlGyerekkoruk óta barátnők Singh Viki és Veres Mónika Nika. A lányok Operaház Gyermekkórusának sulijában, az Erkelben ismerkedtek meg egymással. MIndketten szerepeltek már tehetségkutatóban, most pedig A Dalban riválisokként állnak színpadra. Állítják: ez nem nyomja rá a bélyegét a barátságukra, sőt, szurkolnak egymásnak. TV + Sztárok--Visszaéltek Babos Tímea teniszezőnő személyazonosságával egy társkeresőnhttp://www.life.hu/sztarok/20160206-babos-timea-teniszezono-szemelyazonossagaval-visszaeltek-tinderen.htmlValaki a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező nevében pasizik a Tinder nevű alkalmazáson. TV + SztárokAFPPintér Mariannon van mit néznihttp://www.life.hu/sztarok/20160206-pinter-mariann-az-eden-hotel-szereploje-hatalmas-dekoltazsat-fotozta.htmlAz Éden Hotel legutóbbi szériájának egyik legmutatósabb szereplője kétségkívül Pintér Mariann. A dús keblű szépség azóta sem rejti véka, vagyis zárt ruha alá bájait, a legutóbbi fotója pedig igazán vérforralóra sikeredett. TV + SztárokOrigoNemsokára indul az új ValóVilág - Már lehet jelentkeznihttp://www.life.hu/sztarok/20160206-indul-a-valovilag-powered-by-big-brother-mar-castingolnak.htmlA ValóVilág ezúttal a Big Brother alapjain indul újra az RTL Klubon. A valóságshow-ba a mai naptól lehet jelentkezni.TV + SztárokRTLKLUB



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.