Tóth Andi retteg - Fél, hogy elájul A Dal színpadán

Forrás: RTL Klub -
A Dal 2016 énekesnő Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy akkor írtunk is róla, Tóth Andi összeesett  A Dal elődöntőjében az eredményhirdetésnél. A fiatal énekesnő azóta jobban odafigyel, mit fogyaszt a fellépése előtt. Akkor a Life.hu riporterének elárulta, jobban izgult, mint anno az X-Faktorban. 

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg azok után, ami történt. Nem volt kellemes pillanat, amikor összeestem, igazán rossz élmény volt, éppen ezért nem szeretném átélni még egyszer. Tényleg nem figyeltem oda rendesen, de hála a nagymamámnak, az elmúlt két hétben ez már teljesen másképpen volt. Mindennap főzött valami finomat, tele zöldségekkel, vitaminnal, figyelt arra, hogy egészségesen táplálkozzam, és persze arra is, hogy eleget igyak. El kell fogadnom, ahhoz, hogy fizikailag is bírjam ezt a stresszes időszakot, sokkal jobban oda kell figyelnem magamra" - nyilatkozta a Blikknek.

Forrás: RTL Klub

"Az elődöntő előtt nagyon izgultam, hogy sikerül-e továbbjutni, hogy ebben a versenyben is mellém áll-e a közönség. De hatalmas szeretetet tapasztalok az utóbbi két hétben, így ez is pluszenergiát ad nekem és Olivérnek is, aki szintén kapott sok főzeléket a nagymamámtól, hogy kellően fitt legyen!" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.