Jaguár született a Szegedi Vadasparkban - Cuki fotó!

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely -
jaguár állat kölyök Szegedi Vadaspark cuki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jaguárkölyök született karácsonykor a Szegedi Vadasparkban, a két hónapos nőstényt csütörtökön állatorvos vizsgálta meg.

Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy a Szegedi Vadasparkba a németországi Halléból érkezett anya, Kiara 2010 és 2012 között négy kölyköt nevelt fel. Valamennyi alapszíne fekete volt, vagyis apjuk, a Nyíregyházi Állatkertből született Negró színét örökölték.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szakember közölte, hogy a jaguár nőstényt és hímet már akkor külön kell választani, amikor a gondozók észlelik, hogy közeledik az ellés napja, a hím ugyanis veszélyes lehet saját utódára.

A kölyök a jaguárház oltalmában nevelkedett, de ahogy növekszik és az időjárás is tavasziasra fordul, anyjával együtt kiengedik a külső kifutóba, amelyet így felváltva használnak majd az apaállattal.

A Szegedi Vadasparkban fajmegmentési program keretében nevelnek jaguárokat. A kölyök - ahogy korábban testvérei is - más állatkertbe kerül, egyéves korában előreláthatólag Prágába költözik majd - közölte az igazgató.

A jaguár (Panthera onca) az amerikai kontinens legnagyobb macskaféléje, az Egyesült Államok déli területétől egészen Argentína és Brazília északi részéig őshonos. Elsősorban a folyók, tavak környékén, mocsarakban és esőerdőkben fordul elő, de megfigyeltek jaguárokat a hegyvidékeken, 3800 méteres magasságban is. A tigrishez hasonlóan kedveli a vizet, kiválóan úszik, de ha veszélyt érez vagy vadászik, ügyesen mászik fára is.
Elképesztő! Eltervezte kisfia megölését a rendőrnőhttp://www.life.hu/news/20160224-szornyu-reszletek-kerultek-nyilvanossagra-a-gyilkos-rendorno-ugyeben.htmlAz eset még február elsején történt a XVII. kerületben. A tragédiáról most újabb szörnyű részletek kerültek nyilvánosságra. News--Meghalt Psota Irénhttp://www.life.hu/news/20160225-psota-iren-szineszno-meghalt-a-madach-szinhaz-sajat-halottjanak-tekinti-a-muvesznot.htmlA Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 86 éves korában elhunyt. News--Facebook oldalán koldul a népszerű magyar énekes, Paizs Miklóshttp://www.life.hu/news/20160225-paizs-miklos-a-rajongoihoz-fordult-segitsegeert-kifogyott-a-penzbol-az-enekes.htmlA zenésznek mindössze 162 forintja maradt a hónap végéig, és bár több projektben vesz részt, a pénz mégsem bizonyul elégnek a megélhetéshez. News--Ferenc pápa terhes titkárnőjét holtan találtákhttp://www.life.hu/news/20160225-ferenc-papa-7-honapos-terhes-titkarnojet-miriam-wuolout-holtan-talaltak-otthonban.htmlA 34 éves nőre városszéli lakásában akadtak rá. Már évek óta a pápa otthonában dolgozott. News--Erzsébet királynő dühöng Katalin díváskodó életmódja miatthttp://www.life.hu/news/20160225-erzsebet-kiralyno-duhong-katalin-hercegne-penzkoltekezese-es-divas-viselkedese-miatt.htmlSzórja a pénzt és teljesen kifordult magából - Erzsébet királynő a hírek szerint megelégelte Katalin fényűző életmódját, amelyet a királyi kincstárból finanszírozott. News--Nem fog felépülni az egyik drogozó kismama babájahttp://www.life.hu/news/20160224-az-egyik-drogozo-kismama-gyermeke-nem-fog-felepulni-maradando-karosodast-szenvedett.htmlJanuárban hajtottak végre császármetszést azon a két terhes törökszentmiklósi nőn, akik kábítószert fogyasztottak. Úgy tűnik, egyikük gyermeke maradandó károsodásokat szenvedett. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.