"Bocsássa meg a gyávaságomat" - Megható szavakkal búcsúzott Andai Györgyitől Csonka András

halál búcsúzás gyász Facebook színművész Csonka András Andai Györgyi Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész közösségi oldalán tette közzé a napokban elhunyt Jászai Mari-díjas színésznőnek szóló utolsó levelét.

Mint a Life.hu megírta, mindössze 68 évesen elhunyt Andai Györgyi Jászai Mari és Aase-díja színésznő. Csonka András, a Life.hu sztárszerzője szívszorító sorokkal búcsúzott kolléganőjétől. Íme, a levél:

Györgyike, drága! Az egyetlen volt, akivel magázódtam, mert 97-ben ezt így találtuk ki, és akármennyire is röhögtünk rajta sokszor, így maradtunk. Nagyon kérem, bocsásson meg nekem! Bocsássa meg a gyávaságomat, amiért az utóbbi időben nem jelentkeztem, mert féltem, hogy nem tudok semmi biztatót mondani, mert tudom, milyen szemérmes volt a betegségét illetően, és én ahelyett, hogy lestem volna a kívánságát, magamban morfondíroztam, hogy most hívjam-e vagy inkább holnap. Nincs több holnap Györgyike, és szétmar a lelkiismeretfurdalás, mert így nem lehet, nem szabad, pont ezt ugatom mindig, és erre tessék, pont én teszek így. Csodálatos művész és ember Ön, és majd átölelem ott valahol messze, egyszer... Ugye akkor nem fog haragudni...? Csókolom a kezeit!

Ciki vagy sem? Sarka Kata mellbimbóinak estek neki a kommentelőkhttp://www.life.hu/sztarok/20160304-sarka-kata-musorvezeto-es-uzletasszony-mellbimboinak-estek-neki-facebookon.htmlA műsorvezető és üzletasszony egy konferenciáról köszönt be rajongóinak a Facebook-oldalán csinos, feszülős összeállításban, ami egyesek szerint egy kicsit többet is megmutatott Kata álomalakjából. TV + SztárokOrigoMel B elárulta, milyen ember valójában Victoria Beckhamhttp://www.life.hu/sztarok/20160316-ilyen-ember-valojaban-victoria-beckham-divattervezo-es-enekesno-mel-b-szerint.htmlNe ítélj első pillantásra: kolléganője és egyben barátnője, Mel B szerint az énekesnőből lett divattervező nem olyan, mint amilyennek gondoljuk. TV + Sztárok--Kárász Róbert: "A szerethetőségi faktorom nem mindig száz százalék"http://www.life.hu/sztarok/20160310-karasz-robert-musorvezeto-szerethetosegi-faktora-nem-mindig-szaz-szazalek.htmlAz ismert műsorvezető őszintén beszélt alapítványi munkájáról, Törőcsik Mari állapotáról és egy korábbi műsorvezetőtársával való konfliktusáról. TV + Sztárok--Így még nem láthattuk Szabó Zsófit - Felismerhetetlen lett a színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20160305-szabo-zsofi-szineszno-es-musorvezeto-uj-kepen-felismerhetetlen.htmlEddig még nem látott oldalát mutatta meg Instagram-követőinek Szabó Zsófi. TV + Sztárok--Újabb szelfit lőtt magáról D. Tóth Krisztahttp://www.life.hu/sztarok/20160302-d-toth-kriszta-musorvezeto-es-ujsagiro-ezuttal-sminkben-szelfizett.htmlA smink nélküli fotóknak már leáldozott: az egykori műsorvezető tavaszt idéző színekkel az arcán köszöntötte a márciusi napsütést. TV + SztárokOrigoBaywatch-lány lett Reese Witherspoonbólhttp://www.life.hu/sztarok/20160303-reese-witherspoon-szineszno-furdoruhaban.htmlA Doktor Szöszi és a Vadon színésznője dögös piros fürdőruhában élvezi jól megérdemelt pihenését Mexikó partjainál. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.