Vilmos herceg nagyon felbőszítette a briteket

Forrás: AFP/Stefan Rousseau -
Buckingham-palota uralkodó Vilmos herceg brit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre többen támadják Vilmos herceget amiatt, hogy elhanyagolja a munkáját, január óta ugyanis alig jár be dolgozni. A herceg most reagált a vádakra, de többek szerint jobban tette volna, ha meg sem szólal. 

Állítólag kollégái sem nézik már jó szemmel, hogy Vilmos herceg január óta nem jelent meg munkahelyén, ahol mentőpilótaként dolgozik, egy luxussíelésre azonban elment a családjával. Az uralkodó pedig ezzel nemcsak a munkatársait, hanem a britek egy jó részét is felbőszítette.

Forrás: AFP/Stefan Rousseau

"Azt látjuk rajta, hogy nem teszik neki, untatja a repülés. Egyébként azt be is vallotta, hogy a seregben jobban érezte magát" -mondta a francia Closer magazinnak egyik légimentős kollégája. Vilmos az ITV-nek adott interjújában magyarázta meg a helyzetet.

"A munkámhoz tartozik az is, hogy a családommal, gyerekeimmel, a barátaimmal legyek. A munkám része, hogy beszéljek a korombeliekkel, hol tartanak, milyen eredményeket értek el. Manapság az is nagy szó, ha valaki valami jót tesz, vagy épp erőt ad valakinek" - mondta Vilmos.

Egy otthagyott bőrönd okozott riadalmat a Batthyány téren http://www.life.hu/news/20160323-a-batthyany-teren-hagytak-egy-gurulos-borondot-kivonult-a-rendorseg.htmlEgy otthagyott gurulós bőrönd miatt vonultak ki ma reggel a rendőrök a Batthyány térre. News--150 év bűnügyi történelme: bepillantást nyerhetünk a gyilkosságok helyszínébehttp://www.life.hu/news/20160323-archiv-fotok-kerultek-nyilvanossagra-los-angeles-varosanak-bunugyi-tortenelmerol.htmlA fekete-fehér fotók Los Angeles városának bűntetteit örökítik meg. Az archívumból előbányászott képeket egy fotós tárta a nyilvánosság elé. NewsOrigoEladják a Playboyt: már nem olyan kelendő a lap pucér lányok nélkülhttp://www.life.hu/news/20160325-eladjak-a-playboy-magazint-mivel-nem-elegedettek-a-szamokkal.htmlA tulajdonosok - köztük Hugh Hefner - úgy döntöttek, megválnak a Playboy magazintól, mivel nagyon úgy tűnik, hogy pucér lányok nélkül már nem is olyan kelendő a lap. News--Hopszi! Hidat építenek, ami középen nem ér összehttp://www.life.hu/news/20160325-angliaban-az-ocean-partjara-olyan-hidat-epitenek-ami-kozepen-nem-er-ossze.htmlAngliában Tintagel faluban az óceán partján, egy szakadék fölé tervezték a különleges hidat. News--Elbúcsúztatták Vadym Kholodenko zongoraművész meggyilkolt lányaithttp://www.life.hu/news/20160325-vadym-kholodenko-zongoramuvesz-meggyilkolt-lanyait-elbucsuztattak.htmlTöbb száz ember rótta le tiszteletét a zongorista két gyermeke előtt. NewsOrigoCsak egy kisbaba élte túl a tragédiát, az édesanyja összetört http://www.life.hu/news/20160324-csak-egy-csecsemo-maradt-eletben-vizbe-fult-a-csaladja-mig-o-lanybucsun-volt.htmlA baleset Írországban történt, amikor egy család az autójukkal a mólóról a tengerbe esett. A kocsiból az utolsó pillanatban kimentettek egy csecsemőt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.