David Beckham “nyugdíjasként” is 45 millió fontot keres évente

Forrás: AFP -
David Beckham pénz kereset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő, de ezzel a hatalmas összeggel még mindig csak a második a legtöbbet kereső visszavonult sportolók listáján. Az első Michael Jordan, aki 69 millió fontot zsebel be évente. 

David Beckham már régóta nem rúgja a bőrt, mégis sokat profitál futballista múltjából. A sztár 2013-ban hagyott fel a focizással, de bevételei azóta sem csappantak. Az biztos, hogy családjának nem kell aggódni a betevőért, tavaly ugyanis a 40 éves sztár egyedül 45 millió fonttal járult hozzá a családi kasszához, ami átszámítva valamivel több mint 17 milliárd forint.

Forrás: AFP

Nem csoda, hogy ebből az összegből többször is telt arra, hogy kisegítse felesége vállalkozását, aminek igazgatói székéből állítólag már felállt David Beckham. Bár anyagi problémáik nincsenek, a házaspár háza táján nem biztos, hogy minden a legnagyobb rendben van. Az a hír járja ugyanis, hogy David és Victoria a válás szélén állnak.

Panasz érkezett a Farm miatt - A szereplők nem jól bánnak az állatokkalhttp://www.life.hu/sztarok/20160331-az-rtl-klub-farm-musorara-panasz-erkezett-mert-a-szereplok-nem-jol-bannak-az-allatokkal.htmlÁllítólag már az állatvédők is felfigyeltek arra, hogy a városhoz szokott szereplők nem úgy gondozzák az állatokat, ahogy az elvárható lenne. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs üzent a TV2-nekhttp://www.life.hu/sztarok/20160331-balazs-uzenete-a-tv2nek.html Sebestyén Balázs egy díjátadó gálán üzent a TV2-nek. A műsorvezető nem rejtette véka alá véleményét. A Life.hu riporterével is beszélgetett a csatornáról. Íme! TV + Sztárok--Scherer Péter lett az év színészehttp://www.life.hu/sztarok/20160331-scherer-peter-lett-az-ev-szinesze.htmlAz RTL sikersorozatának egyik főszereplője, Scherer Péter lett az év színésze. Scherer a Life.hu riporterének elárulta, szerinte mi a sorozat titka, és milyen volt forgatni.TV + SztárokOrigoVallomás: Cserpes Laura lopott kocsival karambolozotthttp://www.life.hu/sztarok/20160330-cserpes-laura-tizenhet-evesen-elcsente-edesanyja-autojat-majd-karambolozott.htmlAz énekesnő elmesélte, hogy 17 évesen elcsente édesanyja autóját, majd karambolozott vele, mert egy kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget. TV + SztárokOrigoHalle Berry félmeztelen fotóval regisztrált az Instagramon http://www.life.hu/sztarok/20160330-halle-berry-regisztralt-az-instagramon-ledobta-a-textilt-felmeztelen-foto.htmlA gyönyörű színésznő nem nevezhető szégyenlősnek, így bátran dobta le a textilt az első közösségi oldalas bejelentkezése alkalmával. TV + Sztárok--Hoppá! J. Lo sms-ben csábítja bulikázni Leonardo DiCapriót: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20160330-jennifer-lopez-leonardo-dicaprionak-cimzett-egy-uzenetet-vicces-video-a-sztarrol.htmlJennifer Lopez világsztárokkal flörtölgetett élő adásban. A szexi énekesnő nem másnak, mint Leonardo DiCapriónak címzett egy üzenetet. Persze a válasz sem váratott sokat magára. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.