Boldog születésnapot a ma 55 éves Mácsai Pálnak!

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Mácsai Pál ünneplés színész születésnap Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mácsai Pál, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész ma ünnepli az 55. születésnapját.

Legtöbben a nagysikerű Terápia című műsorból ismerhetik, amiben egy pszichoterapeutát alakít. Pedig Mácsai Pál a magyar kulturális élet egyik meghatározó alakja. 1961. március 31-én született Budapesten, művészcsalád gyermekeként.

Gyerekkorában arról álmodozott, hogy pilóta, vagy orvos lesz.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Először a Pince Színházban lépett színpadra még gimnazistaként. Aztán 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben lediplomázott, majd a Nemzeti Színház színésze lett.

Emellett 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is.

Kevesen tudják, hogy Mácsai Pál még 1989-ben megjelentetett egy lemezt, amin a KFT egyik tagjával, Bornai Tibor zenei kíséretével énekelte fel a dalokat.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Később, 1989-ben a Madách Színházba igazolt, majd 1993-ban szabadúszó lett. Tanulmányait ekkor is folytatta, 1998-ban elkezdte az ELTE esztétika szakát, de 2001-ben abbahagyta, mivel a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. A színház 2004-ben átalakult Örkény István Színházzá, ahol

továbbra is megtartotta pozícióját.

Forrás: HBO

Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplője volt. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki.

Egyik legismertebb önálló estje az Azt meséld el, Pista! Több száz előadást megért, bejárta vele az országot és határon túlra is eljutott vele.

Adele bejelentette, hogy visszavonulhttp://www.life.hu/sztarok/20160331-adele-a-bejelentette-hogy-visszavonul-egy-idore.htmlA rajongók nagy sajnálatára Adele nemrég bejelentette, hogy visszavonul, ráadásul 5 évre. TV + Sztárok--Jennifer Lopez is fellépett a 278 milliárd forintos lagzinhttp://www.life.hu/sztarok/20160330-jennifer-lopez-egy-278-milliard-forintos-lagzin-kapraztatta-el-a-kozonseget.htmlVan az a pénz, amiért Sting, Enrique Iglesias, és Jennifer Lopez is haknizik egy esküvőn. Ebben az esetben egy 278 milliárd forintos lagzin. TV + Sztárok--Cameron Diaz: "Aki hazudik a koráról, az idióta!"http://www.life.hu/sztarok/20160329-cameron-diaz-butasagnak-tartja-ha-valaki-nem-tud-meltosaggal-megoregedni.htmlA gyönyörű hollywoodi híresség a világ legnagyobb butaságának tartja, ha valaki nem hajlandó méltósággal megöregedni. TV + Sztárok--Jennifer Aniston örökbefogad, ráadásul rögtön két babát ishttp://www.life.hu/sztarok/20160325-jennifer-aniston-es-ferje-adoptalnak-egy-kisbabat.htmlJennifer Aniston és férje, Justin Theroux már nagyon régóta szeretnének kisbabát, és most végre úgy tűnik, hogy teljesül a vágyuk! A színésznő és férje adoptálni szeretnének, ráadásul rögtön két babát is. TV + Sztárok--Jennifer Aniston örökbefogad, ráadásul rögtön két babát ishttp://www.life.hu/sztarok/20160325-jennifer-aniston-es-ferje-adoptalnak-egy-kisbabat.htmlJennifer Aniston és férje, Justin Theroux már nagyon régóta szeretnének kisbabát, és most végre úgy tűnik, hogy teljesül a vágyuk! A színésznő és férje adoptálni szeretnének, ráadásul rögtön két babát is. TV + Sztárok--Tom Cruise és Nicole Kidman lánya szegényen is boldoghttp://www.life.hu/sztarok/20160324-tom-cruise-es-nicole-kidman-lanya-szegenyen-el.htmlElég sok rejtély övezi, hogy milyen kapcsolata van az egykori sztárpárnak, - Tom Cruise-nak és Nicole Kidmannek,- az örökbefogadott lányukkal. A 23 éves Bella nemrég kitálalt, és azt is elmondta, hogy boldoggabb így, hogy sikerült függetlenítenie magát a szüleitől. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.