Ismét kattant a bilincs Repülős Gizi csuklóján

Forrás: MTI -
börtön eljárás lopás Repülős Gizi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrök Velencén csaptak le Repülős Gizire, aki épp egy házba próbált bejutni. 

Lopás kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vettek egy 89 éves nőt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI úgy tudja, hogy a nő Repülős Gizi, akit korábban már többször is lecsuktak, legutóbb februárban.

Repülős Gizi egy korábbi tárgyaláson Forrás: MTI

Az idős asszony szerda délután Velencén egy becsukott, de nem bezárt kaput kinyitva bement egy családi ház udvarára, ám a lakóépületbe nem tudott bejutni, mivel a tulajdonos a bejárati ajtóban állt. Ezért később házak kertjeibe is bement, de a házakat zárva találta, így ez az akció sem jött össze.

17 év a börtönben

A hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el.

Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni.

Holttestre bukkantak Miskolcon a Szinva-patakbanhttp://www.life.hu/news/20160331-holtestre-bukkantak-miskolcon-a-szinva-patakban.htmlHolttestet találtak csütörtökön Miskolc patakjában, a Szinvában, egyelőre csak annyit tudni, hogy az idős nő nem bűncselekmény áldozata lett. News--Az apa feláldozta életét a gyermekéérthttp://www.life.hu/news/20160330-a-lanyat-akarta-megmenteni-de-egy-aramutes-vegzett-az-apaval.htmlEgy családi vakációnak indult, de a családfő halálával végződött. A férfi a lánya életét szerette volna megmenteni, ekkor egy áramütés végzett vele. NewsOrigoMeghalt Garry Shandling, a Marvel filmek sztárjahttp://www.life.hu/news/20160325-meghalt-garry-shandling-a-marvel-filmek-sztarja.htmlElhunyt Garry Shandling amerikai komikus és tévés producer és színész, akit a Marvel-filmekből is ismerhetünk. News--Meghalt Garry Shandling, a Marvel filmek sztárjahttp://www.life.hu/news/20160325-meghalt-garry-shandling-a-marvel-filmek-sztarja.htmlElhunyt Garry Shandling amerikai komikus és tévés producer és színész, akit a Marvel-filmekből is ismerhetünk. News--Meghalt Garry Shandling, a Marvel filmek sztárjahttp://www.life.hu/news/20160325-meghalt-garry-shandling-a-marvel-filmek-sztarja.htmlElhunyt Garry Shandling amerikai komikus és tévés producer és színész, akit a Marvel-filmekből is ismerhetünk. News--Djokovic:"A férfi teniszezők több pénzt érdemelnek, mint a nők"http://www.life.hu/news/20160324-djokovic-szerint-a-ferfi-teniszezok-tobb-penzt-erdemelnek-mint-a-nok.htmlNovak Djokovic az Indian Wells-i tornán aratott győzelme után egy sajtótájékoztatón egyetértett a BNP Paribas Open versenyigazgatójának korábbi kijelentésével, miszerint a férfi teniszezők több pénzt érdemelnek a teniszversenyeken, mint a nők. Persze később bocsánatot kért. NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.