Spanyolország baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hét külföldi, köztük öt, Franciaországban élő ember vesztette életét egy gyorshajtás miatt bekövetkezett autóbalesetben szombaton Spanyolországban.

A francia-spanyol határtól 25 kilométerre, Pont de Molins település magasságában, az N-II-es főúton egy francia rendszámú Volkswagen Golf és egy spanyol rendszámú Dacia Sandero frontálisan ütközött reggel fél hét körül. Az autók a felismerhetetlenségig összeroncsolódtak.
A vizsgálatok szerint a tragédiát a Golf vezetője idézte elő: túl gyorsan hajtott egy olyan úton, amelyet a helyiek is csak halálkanyarként emlegetnek a gyakori balesetek miatt. Az úttest csúszós volt az eső miatt.

A Golf öt utasa - 19 és 22 év közötti, Franciaországban élő fiatalok, két francia, két marokkói és egy tunéziai állampolgár, köztük egy testvérpár - a helyszínen szörnyethalt, egyikük sem volt bekötve. A helyszínelők jelentős mennyiségű készpénzt, több mint ötezer eurót találtak az autóban. Az első beszámolókban még valamennyiőjüket marokkói származású francia állampolgárként emlegették.
A Dacia Sanderóval éttermi alkalmazottak egy közeli francia településre, Perthus-be tartottak. A spanyol sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de ő is csak annak köszönheti életét, hogy be volt kapcsolva a biztonsági öve. Két utasa, egy marokkói és egy kolumbiai állampolgár meghalt.
Marta Felip, a baleset helyszínéhez közel fekvő Figueras város polgármestere a televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a lehető leggyorsabban teljes egészében kétsávossá kellene bővíteni a Madridból Barcelonán keresztül Franciaországba vezető N-II-es főutat, amely az ország egyik legforgalmasabb útvonala. A főút Zaragoza és Fraga, valamint Barcelona és a francia határ közötti szakaszán egy-egy sávon közlekedhetnek a járművek.

Még nincs két hete, hogy Katalóniában súlyos baleset ért külföldieket. Az AP7-es autópályán egy egyetemistákat szállító autóbusz áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult, majd egy személyautó frontálisan belerohant. A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A busz 60 utasa közül 44-en sérültek meg, köztük egy magyar diák is, akinek mindkét keze eltört.

Ezek az ötös lottó nyerőszámaihttp://www.life.hu/news/20160402-az-otos-lotto-nyeroszamai.htmlAz ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki 2016. április 2-án. News--Párnacsatát rendeztek a budapesti Hősök terénhttp://www.life.hu/news/20160402-parnacsatat-rendeztek-a-budapesti-hosok-teren.htmlA Nemzetközi Párnacsata Nap alkalmából - ahogy a világ számos más városában is - Budapesten, a Hősök terén is párnacsatát rendeztek szombaton.NewsOrigoPótlóbuszok járnak a 4-6-os Combinók helyett egész hétvégénhttp://www.life.hu/news/20160402-potlobuszok-jarnak-a-4-6-os-combinok-helyett-egesz-hetvegen.htmlJavítják a 4-6-os villamosok sínpályáját, emiatt egész hétvégén pótlóbuszok szállítják az utasokat a Combinók vonalán. Módosul több busz és troli útvonala is. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.