Megrázó dolog került napvilágra a minap: állítólag Kiss Lászlóékat annak idején nem egy, hanem két esetben is nemi erőszakkal vádolták meg. 

Hetek óta az úszóválogatott egykori kapitányának ügyétől hangos a sajtó: mint ismeretes, Kiss László és két társa ellen még a hatvanas években indult büntetőeljárás csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt. Kiss három évet ült börtönben tette miatt. Lapértesülések szerint most azonban úgy tűnik, nem ez az erőszakos eset volt az egyetlen, amit a három férfi elkövetett. 

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A Blikkinformációi alapján ugyanis Kisst és másik két úszótársát, V. Lajost és L. Lászlót 1962. február 17-én úgy ítélte el a bíróság, hogy az indoklásban említést tett egy másik ügyről is, amiben ugyanez a három ­fiatal volt érintett. Az írásos ítélet alapján míg a Zsuzsanna ellen elkövetett tettükért megkapták büntetésüket, addig a másik ügyben lezajlott eljárás büntetés nélkül zárult. "Mind a három vádlottat felmentette az ellenük további egyrendbeli erőszakos nemi közösülés büntette miatt emelt vád alól, éspedig bizonyítottság hiánya címén" – szól az indoklás. 

Ezt Tóth Eszter Zsófia történész is megerősítette a lapnak, hozzátéve, hogy a felmentéssel zárult ügyben is büntetést kért az ügyészség, ugyanakkor mivel a tárgyalások során az áldozat egymásnak ellentmondó vallomást tett, a vádlottakat ebben az esetben végül nem ítélte el a bíróság.