Ez te sem gondoltad volna Görög Zitáról! Meglepő kijelentést tett a modell

alak Görög Zita öltözködés nőiesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyönyörű, és kifogástalan alakkal rendelkező modell-műsorvezetőről kiderült, hogy ő sem volt mindig megelégedve az alakjával. Volt, hogy kifejezetten kellemetlenül érzete magát a bőrében!

A felnőtt nővé válás, és testének átalakulása nagyon megviselte Görög Zitát, aki akkoriban inkább zsákruhákat hordott. A modell-műsorvezető elárulta, hogy sokszor nagyon kénylemetlenül érezte magát, még az első fotózásán is sírva fakadt.

Forrás: Facebook/Görög Zita

"A tinédzserkorom érdekes volt, mert nem tudtam mit kezdeni a nőiesedő alakommal, ezért inkább zsákruhákat hordtam. 15–16 éves voltam és nem értettem, miért néznek, és kellemetlenül éreztem magam emiatt" - vallotta be a Borsnak Zita, aki hozzátette, első modellmunkája sem ment zökkenőmentesen. “Az első modellmunkámon lebőgtem a sminkemet, mert a piros rúzst annyira közönségesnek és felnőttesnek éreztem. Ott tanultam meg, hogy amit rám adnak, azt fel kell venni” - mesélte a modell.

80 milliót érő házát is elvesztette Farm Sanyahttp://www.life.hu/sztarok/20160418-az-rtl-klub-farm-cimu-musoranak-jatekosa-sanya-elvesztette-80-millios-hazat-csaladi-viszaly-miatt.htmlEgy családi vita fajult pereskedéssé, amiből nem jött ki jól a Farm versenyzője. Elbukta házát, és a nulláról kell újrakezdenie az életét Sanyának. TV + SztárokOrigoKísérteties hasonlóság! Megtaláltuk Angelina Jolie eltitkolt húgáthttp://www.life.hu/sztarok/20160418-angelina-jolie-szineszno-hasonmasa-mara-teigen-modell.htmlMara Teigent nem mindennapi külseje emelte az internetsztárok sorába. TV + Sztárok--Berkit rendesen szétszedték a Nagy Duett nézőihttp://www.life.hu/sztarok/20160418-berki-krisztiannak-a-tv2-nagy-duett-szereplojenek-beszoltak-a-kommentelok.htmlA kommentelők a show közösségi oldalán osztják Berki Krisztiánt, akit nagyképűnek tituláltak és bundát emlegettek a továbbjutásával kapcsolatban. TV + Sztárok--Farkasházy sem áll már szóba Verebesselhttp://www.life.hu/sztarok/20160418-farkashazy-tivadar-sem-all-szoba-verebes-istvannal-a-heti-hetes-utan-haromszor-rugott-bele-mar-nem.htmlA színész-rendező magára haragította egykori kollégáit. Korábban Hernádi Judit vallotta be, hogy nem beszélnek már egymással, kiderült, hogy Farkasházy Tivadar sem tartja már vele a kapcsolatot. TV + Sztárok--Kulcsár Edina és Hevesi Tamás: "Elnézést kérünk!"http://www.life.hu/sztarok/20160418-kulcsar-edina-es-hevesi-tamas-a-nagy-duettol.html--Apás szülés volt Majkáéknálhttp://www.life.hu/sztarok/20160418-majka-a-legkisebb-babajukrol.htmlA büszke apuka, Majka a Life.hu riporterének mesélt második kisfia, Olivér születéséről. Azt is elárulta, milyen nemű babát szeretne harmadiknak. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.