Mi lesz az Eurovízión? Máris rengeteg szavazatot veszített el Freddie

Freddie Eurovíziós Dalfesztivál Stockholm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A román versenyző kizárásával erdélyi voksok ezreit veszítette el Freddie.

Románia nem vehet részt a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután egy adósság miatt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége megvonta a Román Televízió hozzáférését az európai médiaszervezet által biztosított valamennyi szolgáltatáshoz - írja az Origo.

Fehérvári Gábor Alfréd a magyar induló Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha a román induló legalább az első elődöntőben lett volna, ahol Freddie, akkor mondhatná a hazai stáb, hogy egy ellenféllel kevesebb, mert kicsivel könnyebb a továbbjutás - ám Ovidiu Anton eleve a második elődöntőbe lett sorsolva, és nyilván Freddie és csapata sem így akart előnyre szert tenni.

Azonban régi vád az Eurovízióval szemben, hogy nem igazságos a végeredmény, hiszen a skandináv országok egymásra szavaznak, és így tesznek a volt szovjet és volt jugoszláv államok is, vagyis a sok regionális összefonódás miatt kerül jobb pozícióba egy-egy ország.

A magyar induló eddig számíthatott az erdélyi szavazatokra,

de jelen állás szerint az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége nemcsak hogy nem engedi színpadra a román közmédia küldöttét, hanem képet és hangot sem ad, azaz a romániai tévézők hagyományos módszerekkel nem láthatják a show-t román tévén, legfeljebb a Dunán - és nem szavazhatnak romániai telefon-előfizetéssel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.