Diana egykori szakácsa szerint Vilmos és Katalin nem azzal törődik, amivel kellene

Forrás: AFP/Luke Macgregor -
szakács király beiktatása Katalin hercegné Vilmos herceg Diana hercegnő brit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Darren McGrady 15 évig főzött a királyi családra, így volt szerencséje Diana hercegnőt is kiszolgálni. A séf úgy véli, Vilmosnak és Katalinnak inkább a jótékonykodásra kellene fordítaniuk az idejüket.

Katalin és Vilmos túl normálisak az egykori királyi szakács szerint, aki úgy véli, hogy sokkal több karitatív munkát kellene vállalniuk, úgy, ahogy anno Diana tette. A séf szerint ráadásul több embert kellene alkalmazniuk, és helikopterezés helyett Vilmosnak inkább jótékonysági alapítványok számára kellene pénzt gyűjtenie.

Forrás: AFP/Luke Macgregor

Azt is elmondta, hogy szerinte szakácsra is szüksége volna a párnak, hiszen két kisgyerek és a kötelességeik mellett már nem juthat ideje Katalinnak a főzésre is, bár tudja, hogy néha szokott a hercegné a konyhában tüsténkedni. Darren McGrady úgy gondolja, hogy egyszerűen Dianáról kellene példát venniük, aki rengeteg alapítvány munkáját segítette.

“Láttam, hogy bármilyen jótékonysági rendezvényen is vett részt Diana, az adományok a tízszeresére emelkedtek. Azt hiszem, ez az, amit Vilmosnak is csinálnia kellene”

- mondta a szakács a Daily Mailnek.

Rá sem ismernél a Jóbarátok két sztárjárahttp://www.life.hu/sztarok/20160503-joey-es-chandler-matthew-perry-es-matt-leblanc-sokat-valtozott-ra-sem-lehet-ismerni-a-jobaratok-ket.htmlJoey és Chandler elválaszthatatlan barátok voltak a sorozatban, de nincsenek rosszban, a való életben sem. A két sztár sikertelenül harcolt az idő múlása ellen, bár ez jobban látszik Matthew Perry-n. TV + SztárokOrigoLábfetisiszta csődör és egy majdnem-erekció a tengerpartonhttp://www.life.hu/sztarok/20160502-adam-keresii-evat-masodik-adas.htmlSajnos az –ikes igék ragozását a második adásban sem sikerült megtanulnia az Ádámoknak és az Éváknak. Átszenvedtük a Viasat párkereső műsorának második epizódját is.TV + Sztárok--Serena Williamsnek sem tetszett, hogy a photoshop áldozata letthttp://www.life.hu/sztarok/20160502-serena-williamsnek-nem-tetszett-hogy-a-people-magazin-szetretusalta.htmlA neves People magazin Serena Williamst választotta a legszebb nőnek, ezért egy agyonmanipulált képpel ki is rakták a címlapra. Innen és onnan is lefaragtak róla egy, két, vagy több kilót, és bár Serena először örült az eredménynek, később megmutatta a valóságot is. TV + SztárokAFPCharlize Theron őszintén mesélt a karrierje kezdetérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160502-charlize-theron-oszinten-meselt-a-karrierje-kezdeterol-es-uj-filmjerol-is.htmlCharlize Theron, modellből lett színésznő. Ráadásul saját elmondása szerint akkoriban nem is létezett ennél rosszabb kombináció. Erről és új filmjéről is őszintén mesélt, ráadásul nem másnak, mint James Francónak. TV + Sztárok--Hujber Ferire jeges nadrágot húzott feleségehttp://www.life.hu/sztarok/20160502-hujber-ferire-a-tv2-dragam-add-az-eletd-szereplojere-jeges-nadragot-huzott-felesege.htmlA színész brutál kihívásra vállalkozott és jégbe hűtött ruhákat próbált magára gyömöszölni, mindezt párja, Cynthia kedvéért. TV + Sztárok--Smink nélkül kislánynak tűnik Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20160502-demcsak-zsuzsa-smink-nelkul-kislanynak-tunik-legutobbi-szelfijen.htmlA gyönyörű műsorvezető megmutatta milyen, amikor a Nagy Duett előtt lazulgat társaival, és megdöbbentően jól áll neki, amikor nem fedi festék az arcát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.