A pucér társkereső legjobb nője, Kloé: „Nem izgultak rám a pasik”

Forrás: Viasat/Szoke Richard -
izgatás társkereső pucér meztelen Viasat3 Ádám keresi Évát
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szőke dj elárulta, hogy a meztelenség nem jelentett problémát számára, viszont a családjában volt, aki nem nézte jó szemmel ezt a fajta kitárulkozó szereplést, és azóta szóba se áll vele.

Kloét telefonon értük el Olaszországban, ahol lemezlovasként dolgozik. A lány lazán és készségesen válaszolt a legprovokatívabb kérdésekre is, és az is kiderült, mi volt a legrosszabb élménye az álomszigeten.

Forrás: Viasat/Szoke Richard

Úgy tűnt, a meztelenség számodra természetes állapot?
Öt perc után, már nem foglalkoztam azzal, hogy meztelen vagyok, vagy hogy a körülöttem lévő emberek meztelenül vannak.

A műsor lényege nem az erotika,

és nem egymás stírölésével voltunk elfoglalva. Engem egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy meztelen vagyok, és körülöttem meztelenek az emberek.

A családod mit szólt ahhoz, hogy egy ilyen műsorba jelentkeztél?

Sajnos azt a hibát elkövettem, hogy az öcsémmel nem beszéltem meg, hogy jelentkezem.

Most azzal büntet, hogy egyáltalán nem beszél velem. Hamarosan haza is utazom, és leülök vele tisztázni a dolgot,

mert be kell látnom, hogy hibát követtem el, amiért csak a szüleimmel beszéltem meg, mire készülök. Az öcsém nehezen viseli a kritikát és a szereplésemmel járó negatív megnyilvánulásokat.

Forrás: Viasat/Szoke Richard

Mi értelme van szerinted a meztelen társkeresőnek?
Az volt a jó ebben a meztelen valóságban, hogy nem a ruha, a telefon, a külsőségek számítanak. Itt csak arra figyeltünk, kinek mi a mondanivalója. Igaz ez nem nagyon jött össze, mert az első turnusban a tetoválásokról meg a műkörmökön kívül másról nem nagyon tudtak beszélni a lányok, fiúk.

Forrás: Viasat/Szoke Richard

Miért éppen Bencére esett a választásod, aki lássuk be nem a legjóképűbb fiú volt?
Azért Bencét választottam, mert vele bármiről tudtunk beszélgetni,

például Osho-könyveket elemeztünk.

Igaz, a külseje nem fogott meg. De például Máté nagyon egyszerű volt szellemileg. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ha öt lányt kivetne a víz, mit csinálna velük, utána negyven percig kellett magyaráznom, mit értek ez alatt. Majd az volt a válasza: egyesével mindegyiket sorba... itt a kommunikációnk véget is ért.

A legrosszabb élmény?
Az utolsó nap az alvóhelyünkön megjelentek kisebb állatok, békák, patkányok, ez kellemetlen volt számomra, az ő társaságukra nem vágytam.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.