Bizonytalan Friderikusz tévés jövője - Több millióval tartozik Hajdúnak a legendás műsorvezető

Forrás: TV2 -
ATV TV2 Friderikusz Sándor Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár arról volt szó, hogy műsora megszűnését követően egy könnyedebb hangvételű műsort kap Friderikus Sándor, ám még nem sikerült megállapodnia a csatorna vezetőivel. Lapértesülések szerint Friderikusz a tárgyalások körüli "hisztériáival" csak azt érte el, hogy az ATV nem ragaszkodik a személyéhez sem. 

"Ősszel szeretnénk erősíteni a nézettségünket, kereskedelmi tévéként több tízmillió forint múlhat azon, hogy tudjuk-e teljesíteni a vállalásainkat, ennek fényében tárgyalunk mindenkivel az őszről" – nyilatkozta Németh Szilárd, a csatorna hírigazgatója.

Forrás: TV2

De ha az ATV-nél nem, akkor hol lehet lehet esélye a képernyőre kerülni Friderikusznak? Az RTL Klubbal korábban perben állt, a TV2-nél pedig Kökény-Szalai Vivien hírigazgató érkezését követően, az Összezárva Friderikusszal című műsor folytatása előtt kiszállt a produkcióból, amit Hajdú Péter nyilván nem felejt.

"A cégem nem tervez műsort készíteni Friderikusz Sándorral. Tisztelem őt, az egyik legtehetségesebb televíziós Magyarországon, de nem tudom elfogadni, hogy három nappal a felvétel előtt otthagyott bennünket" – mondta el Hajdú a Blikknek, és arra a kérdésre, kifizette-e már többmilliós tartozását Friderikusz a produkció dolgozóinak és beszállítóinak, azt válaszolta: egyelőre nem, de ígéretet tett rá. A lap információi szerint a nagyjából 4 millió forintos tartozás tartalmazta a stábtagok ­fizetését és egyéb költségeket, amelyeket Hajdú megelőlegezett munkatársainak és Friderikusztól vár vissza.

Elhagyta az országot Oláh Ibolyahttp://www.life.hu/sztarok/20160603-elhagyta-az-orszagot-olah-ibolya.htmlOláh Ibolya Los Angelesbe utazott pár hónapja, és lehet, hogy kint is marad. TV + Sztárok--Cintia kiesett - Ő a Farm 3. helyezettjehttp://www.life.hu/sztarok/20160529-cintia-kiesett-o-a-farm-3-helyezettje.htmlSzomorúan érkezett a Finálé stúdiójába a fiatal lány. Azt azonban elmondta, rengeteget tanult, és élt meg, azt azonban sajnálja, hogy csak a konfliktusai kerültek leginkább előtérbe. Cintia a szavazatok 23%-ával lépett fel a Farm dobogó harmadik fokára.TV + SztárokOrigoFelböffenő emlékek, álló bimbó és babérleves - A Farm finalistáinak legjobb aranyköpéseihttp://www.life.hu/sztarok/20160529-a-farm-finalistainak-cintia-gergo-gabor-legjobb-aranykopesei.htmlA valóságshow-kban kétségtelenül a legjobb, hogy hatalmasakat lehet szórakozni a szereplők elszólásain. A Farm aranyköpés-bajnoka kétségtelenül Gaben, de mi nem csak tőle, hanem Gergőtől és Cintiától is összeszedtünk néhány örökbecsű mondatot. Jó szórakozást. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.