Kiderült, hogy miért halt meg a Hungary's Got Talent 18 éves versenyzője

Forrás: Thinkstock -
halál Got Talent tehetségkutató érettségi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érettségije közepén hunyt el a 18 éves fiú, aki a tehetségkutató versenyen mulatós zenéivel mosolyogtatta meg a zsűrit. Most kiderült, hogy mi okozta a halálát.

Mint arról beszámoltunk, a 18 éves szegedi fiú, azaz Kovi MC az érettségije kellős közepén tartott, amikor hirtelen rosszul lett, és megtörtént a tragédia.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Édesanyja azt mondta, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy beteg, a fiú pedig egyáltalán nem panaszkodott. Halála után azonban kiderült, hogy egy nagyon ritka betegség okozta a halálát:

az akut mielogén leukémia.

"Piros bevérzések jelentek meg a mellkasán, a bokáján. Az ügyeletről átküldtek a sürgősségire, ahol a véreredmény kimutatta: magas a fehérvérsejtszáma. De nyugodtan hagytam ott éjszakára, láztalan volt, és akkor sem panaszkodott. Ahogy szerda reggel vittem a kistestvérét a bölcsődébe, jött a telefon: nagy a baj. Attila véreset hányt, az erőlködéstől agyvérzése lett. Akkor tudtam meg a végzetes kór nevét" – mondta el az édesanya a Borsnak.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A asszony azt is hozzátette, hogy fia nemrég megtalálta a boldogságot.

"Az utóbbi egy évben nagyon megkomolyodott. A jogra készült, Budapestre. Hirtelen vált felnőtté, épp csak megízlelte a szerelem ízét, feleségként tekintett kedvesére. Esküvőről ábrándozott, mintha érezte volna, nincs idő."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.