Túszul ejtették majd megkínozták a magyar párt Ukrajnában

Forrás: Thinkstock -
Ukrajna magyar túsz kínzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A két fiatal egy ismerősükhöz utazott ki Kijev mellé, de a kellemes kikapcsolódásból egy valóra vált rémálom lett. A házigazda ismerőseivel kerültek összetűzésbe a fiatalok, amiből még nagyobb probléma kerekedett.

A pár kiutazott egy barátjukhoz, de a látogatás nem úgy végződött, ahogy tervezték. A házigazda néhány ismerőse miatt tört ki először a balhé. A fiatal lány elmondása szerint vendéglátójuk rövid időre elment otthonról, ismerőseit és őket egyedül hagyva.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A lány nem találta a telefonját, ami az egyik idegen férfi zsebéből került elő, aki nem akarta visszaadni a mobilt, ezért dulakodás kezdődött közöttük. Ennek következtében összetörték a házigazda televízióját, aki előbb két-, majd négyezer eurót követelt tőlük az állítólag hibás készülékért cserébe. A párnál nyilvánvalóan nem volt ennyi pénz, ezért elvették mindenüket, ami náluk volt.

“Mindenünket elvették, majd összeverték a barátomat, engem pedig egy másik szobába vittek. Azt akarták, hogy utaljam át nekik a pénzt a bankkártyámról. Zsinórral odakötöztek egy székhez, majd egy zacskót húztak a fejemre, amit a nyakamnál el is kötöttek egy kábellel. Azt hittem, megölnek”

- mondta a lány, aki nem tudott utalni a fogva tartóinak. A szeme előtt szorítottak fegyvert barátja fejére, neki pedig beadtak egy injekciót, amitől elájult. Másnap reggel egyedül ébredt, így tudott kimenekülni a házból, és segítséget kérni. Végül a barátját is elengedték, első útjuk természetesen a rendőrségre vezetett. Feljelentést tettek Magyarországon is, de az ügy Ukrajnához tartozik, itthon nem tudnak mit tenni. “Segítőkészek voltak, de nem tudtak mit tenni, az ügy Ukrajnához tartozik. Nem szeretnénk annyiban hagyni a történteket, de egyelőre nem tudjuk, kihez fordulhatnánk, hiszen odakint nem foglalkoznak igazán komolyan a történtekkel” - mondta a lány a Blikknek.

Hűtőbe rakva próbálta megmenteni forró kocsiban hagyott kisbabája életéthttp://www.life.hu/news/20160624-hutobe-rakva-probalta-megmenteni-michael-thedford-a-forro-kocsiban-hagyott-kisbabaja-eletet.htmlA 33 éves Michael Thedford a kocsija hátsó ülésén felejtette 6 hónapos gyermekét. Miután eszébe jutott, kétségbeesve próbálta megmenteni, hűtőbe rakta a felforrósodott csecsemőt. News--Kiss László a börtön után is erőszakoskodott? Ezt állítja egy asszonyhttp://www.life.hu/news/20160623-kiss-laszlo-a-borton-utan-is-allolag-eroszakoskodott-ezt-allitja-egy-asszony.htmlLassan lecsitultak a kedélyek Kiss László ügyében, most azonban egy újabb áldozat került elő. NewsMTI/Földi ImreMoziban lövöldözött egy fegyveres Németországbanhttp://www.life.hu/news/20160623-moziban-lovoldozott-egy-fegyveres-nemetorszagban-vegul-lelottek.htmlÁlarcos fegyveres lövöldözött a Frankfurt melletti Viernheim mozikomplexumában. 25 ember megsérült, de nem a lövésektől, hanem a rendőrségi könnygáztól. A támadót lelőtték. NewsTragédia! Szennyvízbe fulladt egy kisfiú http://www.life.hu/news/20160623-kisfiu-halal-godorbe-esett-es-megfulladt-egy-3-eves-kisfiu-somogyszilen-tragedia.htmlSzennyvízgödörbe esett és megfulladt egy 3 éves kisfiú Somogyszilen. A tragédia azóta is kísérti a családot. NewsOrigoEszméletlen, félmeztelen nőt találtak a belvárosban a tegnapi magyar meccs utánhttp://www.life.hu/news/20160623-eszmeletlen-felmeztelen-not-talaltak-a-belvarosban.htmlFélmeztelen, eszméletlen nőt találtak a Wesselényi és a Kertész utca sarkán csütörtökön. A járókelők odahívták két arra járó rendőrt, akik értesítették a mentőket. News--Ciprus legsúlyosabb erdőtüzét egy 12 éves kisfiú okozta véletlenülhttp://www.life.hu/news/20160623-ciprus-legsulyosabb-erdotuzet-egy-12-eves-kisfiu-okozta-veletlenul.htmlSikerült megfékezni a négy napon át tomboló ciprusi erdőtűz terjedését, jelentette be a ciprusi igazságügyi miniszter. Két tűzoltó meghalt, három megsebesült, 15 négyzetkilométernyi fenyőerdő és mezőgazdasági terület veszett oda. A tüzet egy 12 éves fiú okozta véletlenül. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.