Ma is csodás nap vár ránk: 30 fok és napsütés!

Forrás: Dreamstime -
napsütés időjárás zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma is csodaszép időnk lesz, 30 fok és napsütés lesz egész nap. De nem árt arra is odafigyelni, mit tartogat még a hét időjárása.

Szerdán derült időre számíthatunk, szinte felhő sem lesz az égen - írja a Köpönyeg.hu. Eső biztosan nem fordul elő. A kellemesen friss (10-16 fok) reggelt követően délutánra 30 fok köré kúszik a hőmérő higanyszála. Mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban néhol párás lehet a levegő. Nem várható fronthatás.

Forrás: Dreamstime

Csütörtökön ragyogó napsütés várható, melyt csak délutántól szűrhet fátyolfelhőzet. Zápor esetleg az Alpokalján fordulhat elő. Eleinte a déli, majd estétől az északnyugati szél élénkülhet meg. 28 és 33 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Pénteken a napsütés mellett gomolyfelhők lesznek az égen, melyekbő elszórtan valószínű zápor, zivatar. Élénk, zivatarok környezetében erős lesz az északnyugati szél. A hőmérsékletben alig lesz változás: marad a 29-30 fok körüli nyári meleg.

Szombaton estig sok napsütésre, igazi strandidőre van kilátás. Estétől aztán északnyugat felől záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Egyre inkább megerősödik a szél. 31 fok körüli hőség lesz.

Vasárnap hajnalban még több helyen, napközben már csak keleten lehet zápor, vagy zivatar. Az erős szél délutánra mérséklődik. Pár fokkal frissebb levegő érkezik hazánk térségbe. Még így is igazi nyári nap ígérkezik.

Hidegfronti hatás megszűnik

A hidegfronti hatás fokozatosan megszűnik, de az erre érzékenyeknél kezdetben még előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Ingadozhat a vérnyomás. Erősebbek lehetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak.

UV-B sugárzás

  • Maximum: 7.8 - Nagyon erős
  • Minimum: 4.8 - Mérsékelt
  • Átlag: 7.5 - Nagyon erős
Halálra késeltek egy férfi Debrecenbenhttp://www.life.hu/news/20160629-halalra-keseltek-egy-ferfi-debrecenben.htmlÖsszevesztek otthonukban, a gyanúsított a vita hevében szúrta le a sértettet, aki életét vesztette. News--Terror Törökországban: 36 halott és 147 sebesült a repülőtéri robbantásbanhttp://www.life.hu/news/20160629-terror-torokorszagban-isztambulban-36-halott-es-147-sebesult-a-repuloteri-robbantasban.htmlÚgy tudni, az Iszlám Állam állhat az isztambuli repülőtéren elkövetett robbantásorozat mögött. Három öngyilkos merénylő Kalasnyikovokkal lövöldözött, majd felrobbantotta magát az Atatürk repülőtér nemzetközi termináljánál. Az egyik robbanásról videó is készült. A világ 11. legforgalmasabb repülőterét lezárták. News--Bud Spencer máris a budapesti graffiti-falonhttp://www.life.hu/news/20160628-bud-spencer-elhunyt-olasz-szineszlegenda-maris-a-budapesti-graffiti-falon.htmlAz alkotó graffitis csak annyit írt ki Facebookra, hogy "Nem terveztem ma festeni menni". News--Kiderült! Ezen a napon lesz Bud Spencer temetése http://www.life.hu/news/20160628-bud-spencer-temetes-ekkor-helyezik-orok-nyugalomra-a-legendas-szineszt.htmlTegnap este távozott az élők sorából az olasz színészlegenda, Bud Spencer. A családja most elárulta a rajongóknak, hogy mikor temetik el a sztárt. News--Majdnem turisták áldozata lett egy teknős: Betörték az állat fejéthttp://www.life.hu/news/20160628-tusitak-tortek-be-egy-teknos-fejet.htmlNéhány turista talált Libanon egyik tengerpartján egy teknőst. Rögtön fogdosni és fotózni kezdték, ám eközben sokszor meg is ütötték. Az állat súlyosan megsérült: betört a feje. News--Még Ace Ventura is a magyar válogatott sikeréért szurkolt: Videó!http://www.life.hu/news/20160628-a-magyar-valogatott-sikereert-szurkolt-meg-ace-ventura-is-video.htmlMindenki egy emberként szurkolt a magyar csapatért az elmúlt hetekben. Hazatérésük után is több ezren köszöntötték őket, még Ace Ventura is értük szorított. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.