Gyakoribb a gyűlöletbűnözés, mint gondolnád

Forrás: Poem Baker -
LMBTQ gyűlölet-bűncselekmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az orlandói terrortámadás a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszexuális és aszexuális közösség tagjai ellen irányult, sajnos azonban nem elszigetelt jelenségről van szó. Ez a típusú gyűlöletbűncselekmény gyakoribbnak számít, mint hinnénk.

Számos egészségügyi szakember érzi úgy, hogy ez egy olyan téma, amiről egészségügyi szempontból is fontos beszélni. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy ez a bűncselekménytípus létezik, és emberek egy igen széles körét érinti. Az LMBTQIA-szintér tagjai lényegesen nagyobb arányban válnak bűncselekmények áldozatává, mint mások.

Az FBI felmérése szerint 2014-ben összesen 6216 gyűlöletbűncselekményre került sor, ezeknek 21 százaléka a szexuális orientáció miatt történt, és azokat célozta meg, akik az identitásukban, orientációjukban különböznek a többségi társadalomtól. Ugyanakkor érdemes azzal is számolni, hogy a legtöbb ilyen eset híre el sem jut a rendőrségig.

Forrás: Poem Baker

Az amerikai Erőszakellenes Programok Nemzeti Koalíciója (NCAVP) nemrég azzal kapcsolatban jelentetett meg közleményt, hogy

véget kell vetni az LMTQIA-színtér és a HIV-fertőzött közösségek tagjai ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeknek.

Ez a fajta fenyegetettség egy sor mentális problémát hoz magával a szakemberek szerint, ilyen pl. a krónikus stressz, a szorongás, a depresszió, ami a normális testműködésre is hatással van – így voltaképpen a gyűlöletbűncselekményeket nem lehet az egészségügytől függetlenül kezelni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.