Mobilcellákkal várták az elegáns részeg közönséget

Forrás: AFP/Jeff Hayes -
közönség Henley Royal Regatta részeg vendég
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteg nézőt vonz a Henley Royal Regatta nevű esemény, ami egy finom, elegáns rendezvény Oxfordshire-ben. Azonban hamar egy fesztiválra kezdett hasonlítani az összejövetel.

Az evezősök évi versenye idén körülbelül 200 ezer nézőt vonzott, néhányan azonban túlságosan is elengedték magukat. Főként a fiatal látogatókkal akadt probléma, akik nem biztos, hogy tudták, milyen rendezvényen vannak.

Forrás: AFP/Jeff Hayes

Víz helyett a pezsgőt, és a sört vedelték.

A töménytelen mennyiségű alkohol miatt a földre rogytak, és többen orvosi ellátásra is szorultak. Az öltözékre vonatkozó szigorú szabályokat sem tartották be,

sokan meglehetősen lenge ruhákban jelentek meg az elegáns rendezvényen. A rendőrséget nem érte váratlanul, ugyanis mobilcellákat helyeztek el a Temze partján, ahová ideiglenesen bezárták a rendetlenkedőket. Az 5 napos fesztivált 1839 óta rendezik meg, csak a világháborúk alatt maradt el. Tavaly összesen 35 embert tartóztattak le, idén elvileg kevesebb volt a rendbontás - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.