Vérrel üzent a dallasi rendőrgyilkos: egyelőre nem tudni, mit jelenthet

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt -
rendőrgyilkosság Dallas üzenet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vérrel írt üzenetet hagyott hátra halála előtt az a fegyveres, aki múlt héten öt rendőrrel végzett az Egyesült Államokbeli Dallasban.

Egyelőre a rendőrök is csak találgatják, mit jelenthet a dallasi tömeggyilkos üzenete. A helyszínen, ahol végeztek a férfival,

a falra vérrel írott „RB" betűt találtak.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

Mielőtt végeztek volna az elkövetővel, két órán át tárgyaltak vele. A beszámolók szerint a férfi nem vette komolyan a rendőröket, nevetett rajtuk, énekelt, és főleg az érdekelte, hány rendőrt ölt meg. Azt hazudta a kommandósoknak, hogy bomba van nála, ezért egy robot detonátorral szerelték le a fegyverest.

Múlt csütörtökön öt rendőr vesztette életét,

mikor a rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek a hatóság embereire támadtak. Három feltételezett elkövetőt elkaptak, a negyediket pedig bombával likvidálták. A rendőrség egyelőre nyomozza, mit jelenthet a férfi által hátrahagyott felirat.

Elhunyt Apáti Miklós, a TV2 sztárjának édesapjahttp://www.life.hu/sztarok/20160711-elhunyt-apati-miklos-a-tv2-sztarjanak-edesapja-1.htmlVasárnap hajnalban elhunyt a Magyar Hírlap nyugalmazott munkatársa, korábbi rovatvezetője, Apáti Miklós. A József Attila-díjas író, költő, újságíró 72 éves volt. TV + SztárokOrigoDopeman durván beszólt a Soundon ájultan talált lányoknakhttp://www.life.hu/sztarok/20160711-dopeman-kommentelte-az-esetet-beszolt-a-soundon-ajultan-talalt-lanyoknak.htmlA Balaton Sound kétségtelenül egyik legdurvább történése az volt, hogy egy híres DJ páros öltözőjében ájultan találtak két fiatal magyar lányt. Dopeman sem tudott elmenni az eset mellett szótlanul, durván beszólt a lányoknak TV + SztárokOrigoEz a nap mégis lehet forróbb: Szexi focisták strandolnak a Balatonnálhttp://www.life.hu/sztarok/20160711-ez-a-nap-megis-lehet-forrobb-szexi-focistak-strandolnak.htmlIgencsak magas volt az egy négyzetméterre eső szexi focisták száma hétvégén a Balatonnál. Miközben Dzsudzsák Balázs a Soundon bulizott, addig válogatottbeli csapattársa, Juhász Roland és barátai a medencét választották. TV + SztárokOrigoHárom nappal szülése után bombaformában a szupermodellhttp://www.life.hu/sztarok/20160711-harom-nappal-szulese-utan-bombaformaban-a-szupermodell-sallie-axl-szules-utan-maris-karcsu.htmlAz angol Big Brother sztárja, a modellként és DJ-ként is ismert Sallie Axl második lánya megszületése után három nappal meztelenül mutatta meg magát. A látványtól leesett az állunk. TV + SztárokOrigoShakira és Piqué ultracukik: Nézd meg home videójukat!http://www.life.hu/sztarok/20160711-shakira-es-pique-ultracukik-nezd-meg-shakira-es-pique-home-videojat.htmlKinevette szerelmét Gerard Piqué. A világ egyik legjobb futballistája Shakiráról készített videót titokban, miközben az énekesnő egy szelfit próbált lőni magáról. TV + SztárokOrigoJohn Bon Jovi kellemetlen helyzetbe került barátja esküvőjénhttp://www.life.hu/sztarok/20160711-john-bon-jovi-kinos-helyzetbe-kerult-baratja-eskuvojen-nem-nagyon-ment-neki-az-enekles.htmlRendkívül kellemetlen helyzetbe került nemrég a Bon Jovi frontembere. Jon Bon Jovi egy barátja lányának az esküvőjén vett részt, ahol akarata ellenére is éneklésre bírták, nem túl nagy sikerrel... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.