35 éves lett az olimpiai bajnok úszónő: boldog születésnapot, Kovács Ági!

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila -
úszónő Kovács Ágnes születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, sokszoros Világkupa győztes és örökös magyar bajnok úszónő ma ünnepli a 35. születésnapját!

Kovács Ági kivételes úszótehetség, ő az egyetlen magyar úszó, aki 1997-2001 közötti időszakban az év legrangosabb világversenyeiről aranyéremmel tért haza. 13 évig volt tagja a magyar úszóválogatottnak, ez idő alatt minden nemzetközi versenyt pontszerző helyen zárt.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Többször megválasztották Európa legjobb úszójának, a világ legjobb sportolói között emlegették,

összesen hétszer volt az év magyar úszónője, és négyszer választották meg Magyarország legjobb női sportolójának.

Érdemeit mindenki ismeri, de az úszás mellett már egy jó ideje az anyaság is betölti életét. Saját bevallása szerint ő egy következetes szülő, aki már az első perctől odafigyelt arra, hogy gyermeke életében meglegyen a rend. Kisfia a víz szeretetével jött a világra, imád pancsolni, ezért náluk a kikapcsolódás is medencében történik.

Kovács Ági úszónő: „Az első szava az volt: buborék”

Kovács Ágiról mindenki tudja, hogy kiváló úszónő, az viszont már kevésbé köztudott, hogy milyen anyuka szerepben. Ezúttal egy pillanat erejéig bepillantást nyerhettünk a családi életük mindennapjaiba. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Elhunyt Tom Hanks édesanyja! Szívszorító sorokkal búcsúzott a világsztárhttp://www.life.hu/news/20160713-elhunyt-tom-hanks-edesanyja-janet-marylyn-84-evesen-szivszorito-sorokkal-bucsuzott-a-vilagsztar.htmlA színész édesanyja 84 évesen távozott az élők sorából, Tom Hanks a közösségi oldalán keresztül búcsúzott tőle. News--Jégeső pusztított Szombathelyen - Budapest felé tart http://www.life.hu/news/20160713-budapest-fele-tart-a-szombathelyen-pusztitott-jegeso.htmlHatalmas károkat okozott a vihar a vasi megyeszékhelyen, amely kedden délután csapott le a városra. Ma viszont már egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, felhőszakadás és jégeső. News--Sokkoló! Halála előtt nem sokkal posztolt a Grand Canyonból egy floriai nőhttp://www.life.hu/news/20160712-halala-elott-nem-sokkal-posztolt-a-grand-canyonbol-egy-floriai-no.htmlSokkoló dolog történt a múlt héten a Grand Canyonnál. NewsOrigoTengeralattjárón látták a múlt héten Vilmos hercegethttp://www.life.hu/news/20160712-vilmos-herceg-katalin-hercegne-ferje-tengeralattjaron-jart.htmlA herceg a múlt héten a skót vizeken járt egy tengeralattjárón. News--Az MTVA műsorvezetőjének lánya az egyik, akire ájultan találtak a Soundonhttp://www.life.hu/news/20160712-benyi-ildiko-lanya-volt-az-egyik-ajult-tini-a-balaton-soundon.htmlBényi Ildikó, az MTVA műsorvezetőjének lánya volt az egyik lány, akit a Balaton Soundon, egy kanadai zenekar öltözőjében ájultan találtak. Bényi Ildikó először a TV2 hírműsorának, a Tényeknek nyilatkozott.News--Elektromos nyakörvvel sokkolta a gyerekét - A nő börtönbe kerülthttp://www.life.hu/news/20160712-elektromos-nyakorvvel-sokkolta-a-gyereket-bortonbe-kerult.htmlA skót édesanya egy elektromos nyakörvvel akarta rávenni a hároméves gyerekét az evésre. A nő három évig a rácsok mögött lesz. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.