Zokogva búcsúztatta Aigner Szilárdot felesége, Pártai Lucia - Elárulta, miben halt meg a meteorológus

Forrás: Youtube -
Pártai Lucia búcsúztató Aigner Szilárd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, végső búcsút vett az ország egyik legnépszerűbb meteorológusától, Aigner Szilárdtól családja, valamint barátai és tisztelői. Felesége, Pártai Lucia zokogva mondott beszédet, amelyben azt is elárulta, miért kellett férjének meghalnia. 

"Szilárd ott halt meg, ahol két évtizeden át élt, ahol a legjobban szeretett lenni. Két vérrög végzett vele úgy, hogy már a következő lépést nem tudta megtenni" – árulta el könnyek között.

Forrás: Youtube

Az egyik gyászolótól a Blikk megtudta, hogy Aigner Szilárd hamvait a nyilvános megemlékezés előtt, délután szórták szét, szűk családi körben.

Szívszorító: így búcsúzik Somló Tamástól fiahttp://www.life.hu/news/20160719-igy-bucsuzik-somlo-tamastol-az-lgt-es-a-kex-es-az-omega-zeneszetol-fia.htmlSzomorú hírre ébredtünk, kedden reggel, 68 éves korában elhunyt Somló Tamás zenészlegenda. Kollégáinak egy része a Facebookon tett közzé szívbemarkoló sorokat, fia pedig egy közös képpel búcsúzik. NewsOrigoSzívszorító: így búcsúzik Somló Tamástól fiahttp://www.life.hu/news/20160719-igy-bucsuzik-somlo-tamastol-az-lgt-es-a-kex-es-az-omega-zeneszetol-fia.htmlSzomorú hírre ébredtünk, kedden reggel, 68 éves korában elhunyt Somló Tamás zenészlegenda. Kollégáinak egy része a Facebookon tett közzé szívbemarkoló sorokat, fia pedig egy közös képpel búcsúzik. NewsOrigoNála ennivalóbb szurkoló nincs is! http://www.life.hu/news/20160719-a-kalozok-baseball-meccsen-a-fiatal-szurkolo-volt-a-leglelkesebb.htmlIgazi érzelmi hullámhegyeken és hullámvölgyeken ment keresztül a fiatal baseball-szurkoló, aki együtt élt a meccs minden egyes percével. NewsOrigoPresser Gábor: "Ma éjjel elment Somló Tamás. Vacakabb lett a világ"http://www.life.hu/news/20160719-presser-gabor-meghato-uzenetben-emlekezett-meg-somlo-tamasrol.htmlPresser Gábor közel 50 éve jó barátságot ápolt zenésztársával, Somló Tamással, akit 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál. A legendás művészre megható szavakkal emlékezett az LGT billentyűse. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoHivatalos! Megvannak Dombvári Bence utódai a riói olimpián http://www.life.hu/news/20160719-megvan-a-vegleges-magyar-kajak-kenu-csapat-dombvari-bence-utoda-is-kiderult.htmlA Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn délelőtt elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel véglegesen összeállt az augusztus 5-én kezdődő olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat. NewsMTISzexfüggő volt, és egy 73 éves férfival hált a nizzai merénylő (18+)http://www.life.hu/news/20160719-egy-73-eves-ferfival-halt-a-nizzai-merenylo.html84 ember halálát okozta a nizzai merénylő, amikor egy kamionnal a tömegbe hajtott a francia nemzeti ünnepen. Többen még most is válságos állapotban fekszenek a kórházban, így bármelyik pillanatban növekedhet az áldozatok száma. Kiderült, hogy a merénylő nem vetette meg az alkoholt és a kábítószereket sem. Sőt, egy 73 éves férfi szeretőt is tartott. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.