Nem nyomoznak Lajcsi ellen a gyerekbántalmazási ügyben

Forrás: MTI/Lakatos Péter -
Galambos Lajos Lagzi Lajcsi gyerekbántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Július elején kapott szárnyra a hír, miszerint Lajcsi birtokára néhány fiatal bemászott, és megnyitották a tó zsilipét. A zenész és üzlettársa rajtakapták a gyerekeket, és állítólag helyben is hagyták őket. Most kiderült, hogy csak a társa ellen folyik eljárás.

Július elején néhány fiatal bemászott Lajcsi birtokára, megnyitották a tó zsilipét, hogy a kiáramló vízben pancsolhassanak, ami a zenész elmondása szerint kifejezetten életveszélyes. Lajcsi és egy üzlettársa kapták rajta a gyerekeket, és többen azt állították, hogy a mulatós sztárék megverték a fiatalokat.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Lajcsi szerint viszont ő volt az, akit megütöttek. Az eset óta eltelt néhány hét, de még azóta sem zárták le a nyomozást. "A Komáromi Rendőrkapitányság könnyű testi sértés bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 41 éves táti lakos ellen. Az ügyben több tanút és egy gyanúsítottat hallgattak ki ez idáig a nyomozók" - számoltak be a Borsnak, ebből kiderült, hogy Galambos Lajos ellen nem folyik nyomozás, aminek Lajcsi szívből örült. "Ennek őszintén örülök, nem is lett volna miért nyomozni ellenem" - mondta a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.