Gesztesi: "40 év színpad után egyszer megbotolhat az ember"

színház Gesztesi Károly alkohol Grease
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károly miatt több előadás is elmaradt tavaly, a darabok producere azonban ragaszkodik a színészhez. Meglepő azonban, hogy hiába hirdetik Gesztesivel az előadásokat, a színész cáfolta, hogy játszani fog bennük.

A Bánfalvy Stúdió producere azt nyilatkozta, hogy Gesztesi Károly továbbra is az alkalmazásukban áll, és augusztus 10-én ő is ott lesz a soron következő előadáson a Greaseben. A színművész azonban cáfolta ezeket az állításokat.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Egerben ne várjanak, ezt a nézőknek tudni kell.

Blikknek

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Ezt a „Gesztesi részeg!"-pletykát többen is gerjesztették, ami ellen nem tudok tenni.

Hujber Feri nem azért vette át a Grease-beli szerepemet, mert folyton iszom,

hanem mert fél éve megállapodtam a Bánfalvy Stúdióval, hogy többet nem fogom játszani Vince Fontaine szerepét. A plakát drága dolog, ezt jól tudom, és megértem, hogy a Grease-plakáton még ott van a fotóm, mégis kényelmetlen, hogy

sokan azt feltételezhetik, megint valami botrány miatt hiányzom. Ilyesmiről szó sincsen!

Szép volt, jó volt, de a részemről ennyi" - mondta Gesztesi Károly.

Tornóczky Anita próbál kimaradni Hajdú Péterék válságábólhttp://www.life.hu/sztarok/20160808-tornoczky-anita-hajdu-peter-es-sarka-kata-baratja-probal-kimaradni-a-hazassagi-valsagbol-nem-ad.htmlHúsz éve jó barátja Tornóczky Anita Hajdú Péternek. Őt is meglepte a házaspár válsága. Azonban ha teheti, inkább nem osztogat nekik tanácsokat. TV + Sztárok--Katinka nagypapája: “Ugráltunk a tévé előtt a nagymamával”http://www.life.hu/sztarok/20160808-hosszu-katinka-nagypapaja-bakos-laszlo-a-teve-elott-ugralt-oromeben.htmlHosszú Katinka meghozta a második aranyérmet a magyaroknak a riói olimpia első napján. Az egész ország örülhet, de a hozzátartozók boldogságához egyikünk öröme sem ér fel. A nagyszülei lélegzetvisszafojtva figyelték Katinka minden karcsapását. TV + Sztárok--Nem lélegezhet fel Lajcsi: még mindig vizsgálódnak a rendőrökhttp://www.life.hu/sztarok/20160808-galambos-lajos-lagzi-lajcsi-ellen-meg-mindig-nyomoznak-a-rendorok.htmlNem zárult le még Lagzi Lajcsi ügye, továbbra is nyomoznak a rendőrök. Az erről szóló levelet a napokban kapta meg a mulatós zenész. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoNem volt szűkmarkú: méregdrága ajándékot kapott pasijától Kylie Jennerhttp://www.life.hu/sztarok/20160807-kylie-jenner-egy-luxusautot-kapott-a-pasijatol-szuletesnapjara.htmlKylie Jennernek nem lehet oka panaszra: kedvese, Tyga a tenyerén hordozza. TV + Sztárok--Banderas gáláján bulizott Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20160807-antonio-banderas-galajan-bulizott-vajna-timi.htmlArról már írtunk, hogy Vajna Timi Spanyolországban Marbellán múlatja az időt, ahol a Starlite Gala jótékonysági rendezvényen is részt vett, méghozzá világsztárok társaságában. TV + SztárokOrigoNézd meg Nagypál Krisztina győzelmi pillanatait a Miss Balatononhttp://www.life.hu/sztarok/20160807-nagypal-krisztina-gyozelmi-pillanatai-a-miss-balatonon.htmlAhogy megírtuk, Nagypál Krisztina lett Miss Balaton. A zsűri a sok szépség közül őt találta a legszebbnek. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.