Szörnyű idő lesz: lefújja a hajunkat a szél!

Forrás: Getty Images -
eső időjárás esernyő Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érezhető, hogy már lehűlt a hőmérséklet, de nem ez lesz a legrosszabb, ami ma vár ránk: záporokkal, zivatarokkal és viharos széllökésekkel is számolnunk kell!

A hét első két napja ajándék volt, de egyelőre úgy néz ki, hogy egészen péntekig nem számíthatunk kellemes időre, sőt. Szerdán északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, melynek hatására északnyugaton már a hajnali órákban záporok alakulnak ki.

Képünk illusztráció Forrás: Getty Images

Napközben a front tovább halad az ország belseje felé, és főleg a Tiszántúlon záporokat, zivatarokat okoz. Nagy területen erősödik meg az északnyugati szél,

délután már viharos széllökések is lehetnek.

Erős lehűlés veszi kezdetét! Csütörtök estig gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan (főleg a keleti területeken) záporok fordulnak elő. Napközben átmenetileg csillapodik, majd újra megélénkül a légmozgás. Keleten is lehűl a levegő: délután mindössze 19 és 24 fok közötti értékeket mérhetünk,

búcsút mondhatunk a nyári melegnek!

Péntek mindenhol csökken a felhőzet, és többórás ragyogó napsütés ígérkezik. Záporra már kicsi az esély. A hűvös reggelt követően kellemes hőmérséklet valószínű délután. Szombat, vasárnap egész hétvégén sok napsütésre van kilátás, miközben fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés. Szombaton 28, vasárnap már 30 fok körül alakulhat a csúcsérték - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.