Nem a pénzért csinálta: Amber Heard mind a 7 millió dollárt eladományozza

Forrás: AFP -
adomány színész erőszak Amber Heard Johnny Depp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amber Heard bejelentette, kinek adja azt a 7 millió dollárt, amit a Johnny Depptől való válása után kap. 

A színésznő a jótékonykodással akarja bizonyítani, nem azért mutatta meg, milyen is Johnny Depp az utóbbi hónapokban, hogy a váláson alaposan megszedje magát. Amber bejelentette: a 7 millió dollár feléből a Los Angelesi gyermekkórházat támogatja - a sztár itt önkénteskedett 10 évig. A pénz másik felét pedig az American Civil Liberties Union kapja; ez egy olyan szervezet, ami a nők elleni erőszak ellen lép fel.

Forrás: AFP

"Úgy gondolom, most bizonyítottam, nem a pénzért tettem, amit tettem. Azoknak adományozom az összeget, akiknek biztosan nagyobb szükségük van rá, hiszen ők nem tudják úgy megvédeni magukat, ahogy én. Biztos vagyok abban, hogy mindkét intézménynél kiváló helyen lesz a pénz" - vallotta a színésznő

Johnny Depp és Amber Heard között hónapok óta húzódott a balhé: a hét elején még felkerült a netre egy videó, melyen feltehetően a Karib tenger kalóza részegen őrjöng, majd írtunk arról is, hogyan vágott le egy darabot az ujjából a színész.

Palya Bea a tökéletlenül tökéletes anyahttp://www.life.hu/sztarok/20160811-palya-bea-enekesno-bevallotta-hogy-tokeletlenul-tokeletes-anya.htmlPalya Bea egy percre sem áll meg: mindig valami újon dolgozik. Az energikus művészt ősszel megjelenő albumáról, inspirációiról, az anyaságról és végtelen erőforrásairól kérdeztük. TV + Sztárok--Medveczky Ilona: “A vagyonomat nem viszem a sírba”http://www.life.hu/sztarok/20160819-medveczky-ilona-ismertette-vegakaratat-jotekonysagra-ajanlja-fel-vagyonat-hamvait-szet-kell-szorni.htmlMedveczky Ilona gondol arra, hogy mi történjen vagyonával az ő halála után, és már tudja is, hogy kire szeretné hagyni testvérek és gyermekek hiányában az örökségét. Ezen kívül azt is tudatta, hogyan képzeli el a temetését. TV + SztárokMi lesz most? Natalie Portmant kirakták a szuperhős-univerzumbólhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-natalie-portman-nem-akar-tobb-marvel-filmben-szerepelni.htmlA színésznő elárulta, nem fog viszatérni a Marvel Univerzumba Thor kedveseként. Meg sehogy másként... TV + Sztárok--Nagyon boldog nyereményével Miss Balatonhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-nagyon-boldog-nyeremenyevel-miss-balaton-nagypal-krisztina.htmlAhogy már megírtuk, Nagypál Krisztina lett a Miss Balaton 2016 nyertese. A szép szőke lány megkapta a nyereményét, és már azt is kitalálta, hogy hová vezet az első útja. TV + Sztárok--Renée Zellweger szerelme öngyilkos lett- szörnyű tragédia és gyászhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-renee-zellweger-egykori-szerelme-ongyilkos-lett-szakitasuk-utan.htmlRenée Zellweger egykori szerelmének édesanyja fia drámájáról mesélt. A világsztárral való szakítása után fegyvert fogott és főbe lőtte magát a zenész. TV + Sztárok--Kiderült! Ezzel foglalkozott Marsi Anikó külföldönhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-marsi-aniko-spanyolorszagban-tanarkent-dolgozott-irni-es-olvasni-tanitotta-a-masodikosokat.htmlMindig is dédelgetett álma volt Marsi Anikónak, hogy más területen is kipróbálja magát a műsorvezetésen kívül. Amíg Spanyolországban élt, erre is lehetősége nyílt: tanárként helyezkedett el. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.