Hosszú Katinka megállíthatatlan: Berlinben is tarolt a magyar sportoló

magyar sportoló úszó Hosszú Katinka aranyérem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövid pályás úszóvilágkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben. 

A Vasas olimpiai, világ- és Európa-bajnoknője a németországi nyitányon a viadal honlapja szerint első lett 200 méter gyorson, 200 méter vegyesen, majd 200 méter háton. Emellett 50 méter háton másodikként, 100 méter pillangón harmadikként, 800 méter gyorson pedig – afféle levezető edzésnek tekintve utolsó fináléját – ötödikként végzett .

A riói játékokon három aranyat és egy ezüstöt gyűjtött a magyar úszó, aki 2012 óta eddig minden évben megnyerte a vk összesített pontversenyét, a sorozat múlt heti első állomásán, a franciaországi Chartres-ban hét számban diadalmaskodott, emellett három ezüstöt és egy bronzot is szerzett. A berlini viadal másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna másodikként zárt 200 méter vegyesen (2:06.29) és 800 méter gyorson (8:22.91), harmadik lett 200 méter gyorson (1:55.40), míg 50 méter gyorson ötödikként csapott célba (24.65). Szerdán mindketten tovább gyarapíthatják sikereiket.

Hosszú Katinka elárulta sikerének titkát

Ahogyan arról korábban beszámoltunk: három kemény napon van túl Hosszú Katinka, elért eredményei azonban magukért beszélnek. Egy Facebook-posztban pedig azt is elárulta, mi a siker titka.
Riadó a frankfurti repülőtéren, pánik tört ki az utasok között http://www.life.hu/news/20160831-evakualni-kellett-a-frankfurti-repuloteret-tobb-utas-is-posztolt-kiuritettek-a-helyszint.htmlAz első hírek bombafenyegetésről szóltak, a legfrissebb tweetek szerint valaki megszegte a biztonsági protokollt. NewsOrigoMeghalt Gene Wilder, a Dutyi-dili sztárjahttp://www.life.hu/news/20160829-meghalt-gene-wilder-a-dutyi-dili-es-a-vaklaram-sztarja.htmlNyolcvanhárom éves korában elhunyt Gene Wilder amerikai színész és komikus, a Charlie és a csokoládégyár (1971) vagy A producer (1967) című Mel Brooks-film sztárja. NewsOrigoHétfőn estig marad csak a napos, meleg időhttp://www.life.hu/news/20160828-idojaras-elorejelzes-hetfon-estig-marad-csak-a-napos-meleg-ido.htmlA Köpönyeg.hu előrejelzése szerint hétfőn estig marad a napos, meleg, nyugodt időjárás. NewsOrigoHosszú Katika és Shane Tusup így vicceskednek, míg várnak a felszállásrahttp://www.life.hu/news/20160828-hosszu-katika-uszono-es-shane-tusup-igy-vicceskednek-a-repuloteren.htmlAzt már tudjuk, hogy Katinka mindent begyűjt, ami aranyból van, és amit a világ medencéi mellett osztanak ki. Shane éppen ezért újabb tetkót varratna, de egyelőre még csak a felszállásra várnak.News--Készülj az izzasztó napokra: igazi kánikulára számíthatsz! http://www.life.hu/news/20160826-idojaras-elorejelzes-a-hetvegere-kanikula-varhato-hasznald-ki.htmlKevesebb kalória és koffein, több folyadék és ásványi anyag - ha szeretnénk egészségesebben átvészelni ezeket a napokat, jobb megfogadni ezeket a tanácsokat. NewsThinkstockValaki nagyon megszívatta a brit olimpikonokathttp://www.life.hu/news/20160825-hihetetlen-egy-mokamester-csunya-viccet-uzott-a-brit-olimpikonokbol.htmlElég időigényes feladat várt a közel 200 brit olimpikonra, miután hazarepültek Rióból. A repülőtéren ugyanis azzal szembesültek, hogy a piros egyenbőröndjeik közül meglehetősen nehéz kibogozni, hogy melyiknek ki a gazdája. Még szerencse, hogy a humoruk kimentette őket ebből a stresszes helyzetből! NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.