Csobot Adélt párja mentette meg a depressziótól

Forrás: Instagram/istenesbence -
depresszió Csobot Adél Istenes Bence énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő szerint egy anyuka sem zárkózhat be, és azzal sincs semmi probléma, ha korán visszamegy dolgozni. Persze ehhez kell egy megfelelő társ is, Bence pedig ilyen téren rengeteget bizonyított.

A nők többségének életét alapjaiban véve változtatja meg az anyaság, ez alól pedig Csobot Adél sem kivétel. A fantasztikus élmények mellett pedig

számos veszély is fenyegeti az újdonsült anyukákat.

Forrás: Instagram/istenesbence

A terhességi depresszió karmai elől sokakat a munka ment meg, Adél például négy hónappal a szülés után már újra dolgozni kezdett a Sztárban sztár +1 kicsi című produkciójában, mint zsűritag.

"Nem mondom, hogy könnyen döntöttem, és Bencével is meg kellett beszélnem, hogyan tudnánk megoldani a helyzetet, hiszen egy kisbaba mellett ez elég sok szervezést igényel. Szerencsére csak a vasárnap esténket érinti ez a munka, Nátánt bármikor rábízhatom Bencére, és a nagyszülők is sokat segítenek" - mondta Adél a Story Magazinnak.

Forrás: Facebook/istenesbence

A sztármama azt is hozzátette, hogy szerencséje van, mert férje mindig támogatta, és segített, hogy ne essen depresszióba.

"Az nem normális, ha ilyenkor egy nő bezárkózik, ezt pedig legtöbbször a férfiak tudják megakadályozni. Bence arra is odafigyelt, hogy rengeteg programot csináljunk. Én eleve olyan alkat vagyok, akit le sem lehet lőni, igénylem a pörgést" - tette hozzá boldogan az énekesnő.

Istenes Bence és kisfia együtt bolondoztak: így változott át a kis Nátán

"Tiszta apja ez a gyerek!" - írta több kommentelő is a műsorvezető fotója alá. Rég láttunk ilyen cuki apa-fia bejegyzést! A teljes cikket itt elolvashatod!

Stohl András lánya tökéletesen elégedett magávalhttp://www.life.hu/sztarok/20160908-stohl-andras-lanya-luca-sohasem-plasztikaztatna.htmlStohl András lánya, Luca a szemünk előtt cseperedett érett nővé, és láthatóan boldog és kiegyensúlyozott. Nem is vágyik plasztikai műtétekre. TV + SztárokOrigoÍme 3 magyar sztár, akik találkoztak már szellemekkelhttp://www.life.hu/sztarok/20160908-ime-3-magyar-sztar-aki-hisz-a-szellemekben.htmlMíg Radics Gigi biztos abban, hogy Amerikában egy szellemlakásban lakott a családjával, addig Molnár Anikó otthonában figyelt fel a misztikus jelenségekre. Madár Veronika pedig édesapja halála óta érez különös dolgokat. TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsi megtervezte a saját sírkövéthttp://www.life.hu/sztarok/20160907-galambos-lajos-megtervezte-a-sajat-sirkovet.htmlMint kiderült, Lagzi Lajcsi a börtönben töltött magányos órákban rengetegszer szembesült az elmúlás gondolatával. Erről, valamint arról is mesélt, hogy egy rabtársa miként próbált öngyilkos lenni. TV + SztárokOrigoMi történt Kasza Tibi arcával?http://www.life.hu/sztarok/20160907-hoppa-kasza-tibi-szakallal-is-hodit.htmlKasza Tibi egy vicces képpel lepett meg minket, illetve csak remélni tudjuk, hogy nem gondolja komolyan a szakállnövesztést. Nézzétek csak! TV + Sztárok--Nem semmi! Aleska festői környezetben villantotthttp://www.life.hu/sztarok/20160905-elkepesztoen-szeles-terpesszel-hodit-aleska.htmlAleska már többször is bebizonyította, hogy remek légtornász, sőt különböző gyakorlatokat is mutatott a Life.hu riporterének. Legutóbb pedig egy csodás környezetben pózolt, ahol megint meggyőződhettünk róla, hogy elképesztően hajlékony. TV + Sztárok--Egy elmebeteg durván megkeseríti Sharon Stone életéthttp://www.life.hu/sztarok/20160905-egy-elmebeteg-uldozi-sharon-stonet.htmlAz Elemi ösztön sztárja egy őrült pszichopatától retteg. A férfi öt éve a színésznő megszállottja, aki azonban jelenleg még pszichiátrán van, de már nem sokáig: négy hónap múlva szabadulhat. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.