Elkészült Magyarország első boldogságtérképe

boldogság térkép Magyarország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elkészült Magyarország első boldogságtérképe! A felmérés egyedülálló, hiszen különböző szociális tényezők és a boldogság eléréséhez és megtartásához szükséges képességek közötti párhuzamok segítségével mutatja meg, hogy hol és mennyire boldogok a magyarok.

A boldogság összefüggésben van az életkorral, a családi állapottal és az iskolázottsággal is.

A legboldogabb megyék Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas és Zala.

A legboldogabb városok pedig Győr, Debrecen, Szeged, Pécs és Miskolc. Budapesten illetve Pest megyében átlagosan boldogok az emberek.
A felmérés alapján Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében a legrosszabb a helyzet.

Forrás: Origo

"Az eredmények arról is árulkodnak, hogy melyik hazai régiókra kell fókuszálnunk a Boldogságprogrammal, vagyis hol van szükség arra, hogy megtanítsuk az embereket boldogságuk növelésére. Ez nem jelent mást, mint a negatív hatásokkal való megküzdést, és a pozitív élmények minél tovább tartó megélését. Ezek mind tanulható képességek, és fontos tudni, a boldogság a saját kezünkben van!"- magyarázta Bagdi Bella, a Boldogságprogram szakmai irányítója.

Forrás: Origo

„Rengeteg érdekességgel szolgálnak az adatok, melyek más, nemzetközi kutatásokkal is összehasonlíthatóak. Kiderült, hogy a nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói."

Forrás: Origo
Bejelentették a Prima Primissima-díj 2016-os jelöltjeithttp://www.life.hu/news/20160913-megvannak-a-prima-primissima-dij-2016-os-jeloltjei.htmlBejelentették az idei Prima Primissima- díj jelöltjeit. 10 kategóriában 30 jelölt összesen 250 millió foritntot kap, tehát minden jelölt 5 millió forinttal fog gazdagoni, a győztesek pedig fejenként 15 milliót kapnak az erkölcsi elismerés mellett. NewsFotó: Hirling Bálint - OrigoHosszú Katinka nem csak világcsúcsot, hanem világkarriert is úszotthttp://www.life.hu/news/20160819-hosszu-katinkat-az-egesz-vilag-unnepli.htmlHosszú Katinka olimpiai szereplésével az egész világ figyelmét magára vonta. Az úszónő az utóbbi években sikert sikerre halmozott, az idei olimpián pedig világcsúcsával és három aranyérmével meg is koronázta pályafutását. News--A nőknek két erénye is van, ráadásul mindkettő a mellkasán- így gondolja egy hazai tévékampányhttp://www.life.hu/news/20160817-szexista-tvs-kampany-sokan-felhaborodtak.htmlSokaknál kiverte a biztosítékot egy hazai csatorna televíziós kampánya. Többen szexistának tartják a reklámot, amiben nincs semmi kreatív és érdekes infromáció sem. Egy nő attól nő, hogy két melle, többszörös orgazmusa és kevés esze van? NewsOrigo"Egy Iron Lady volt a medencében, amikor megdőlt a világrekord"http://www.life.hu/news/20160808-hosszu-katinka-gyozelmet-ferjenek-tulajdonitottak-kiakadt-egy-amerikai-noi-magazin.htmlHosszú Katinka valóban egy igazi Iron Lady, ahogy ezt 400 vegyesen be is bizonyította. Hatalmas fölénnyel és elképesztő világcsúccsal zsebelte élete első olimpiai aranyérmét News--Kínos párkapcsolati szituációk- mit tegyünk, ha párunk váratlanul beköltözik?http://www.life.hu/news/20160718-parkapcsolat-a-parunk-varatlanul-bekoltozik-online-is-meg-lehet-oldani-a-bejelentest.htmlMit tegyünk, ha életünk állítólagos párja egyszercsak úgy dönt, hogy nem bírja tovább nélkülünk és váratlanul betoppanva közli, hogy hozzánk költözik? A szituáció kínos, de ha mi is titkon erre vágytunk, a hivatalos része nem bonyolult. Kisfilmünkből kiderül, mennyire egyszerűen áthidalható ez a probléma. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.