Robbanás történt Barcelona mellett: Egy halott, sok sérült

Barcelona robbanás Premiá de Mar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hétemeletes ház második emeletén történt a robbanás vasárnap reggel a Barcelonától nagyjából 20 kilométerre lévő Premiá de Mar központjában.

Egy ember biztosan meghalt az üdülőhelyen történt robbanásban. Tizenheten megsérültek, közülük hárman súlyos állapotban vannak.

Miquel Buch, Premiá de Mar polgármestere azt mondta, hogy a keletkezett károk miatt nemcsak az érintett épületet, hanem a két szomszédos lakóházat is kiürítették, a környéket pedig lezárták. A tűzoltók még nem találták meg a detonáció okát, egyelőre tehát

nem tudni, hogy baleset történt, vagy esetleg bűncselekményről van szól.

A helyszínen vannak a gázszolgáltató cég szakemberei is, ők is vizsgálódnak. A robbanás nagyjából reggel 8 óra 15 perckor történt - írja az El Mundo.

Három férfi meztelenre vetkőztetett és megerőszakolt egy lányt Párizsbanhttp://www.life.hu/news/20160918-harom-algeriai-ferfi-meztelenre-vetkoztetett-es-megeroszakolt-egy-lanyt-parizsban.htmlMeztelenre vetkőztetett és brutálisan megerőszakolt egy francia lányt három algériai férfi Párizsban, az Eiffel-toronynál. A három férfi kijelölt szálláshelye Németországban volt, éppen a menedékkérelmük elfogadására várnak hivatalosan, de átszöktek Franciaországba.NewsOrigoÁllítják: Pilótahiba okozhatta a tragikus gödöllői légi balesetethttp://www.life.hu/news/20160918-pilotahiba-okozhatta-a-tragikus-godolloi-legi-balesetet-negyen-vesztettek-eletuket.htmlMint ismeretes, összeütközött két kisrepülőgép Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel. A balesetben négyen meghaltak. Egy névtelenséget kérő szakember szerint a két kisrepülő valószínűleg 2000 láb repülési magasság alatt ütközött, ahol a pilóták még látásukra hagyatkoznak a navigáció során, radar vagy más eszköz nem különíti el mozgásukat. A földi irányítás felelőssége ilyen esetekben kizárható - mondta a férfi. NewsOrigo"Aki sortot visel, haljon meg!" Fejbe rúgtak egy nőt, mert rövidnadrág volt rajtahttp://www.life.hu/news/20160918-fejbe-rugtak-egy-not-mert-rovidnadrag-volt-rajta-egy-isztambuli-buszon.htmlEgy isztambuli buszon rúgta állba a rövidnadrágos nőt a felbőszült férfi. Azt kiabálta előtte, hogy "aki sortot visel, haljon meg!" News--Itt az ősz, jönnek a fagyok: A héten fokozatosan csökken a hőmérséklethttp://www.life.hu/news/20160918-idojaras-szeptember-a-heten-fokozatosan-csokken-a-homerseklet-jon-a-fagy.htmlBorús idővel, csapadékkal köszöntött be az ősz. A hét közepén már fagyok is előfordulhatnak.NewsThinkstockTragédia! Két gyermek holttestére bukkantak Zala megyébenhttp://www.life.hu/news/20160918-eltunt-es-meghalt-ket-gyermek-mikekaracsonyfan-a-rendorseg-vizsgalja-a-korulmenyeket.htmlMeghalt két gyermek Mikekarácsonyfán, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. NewsThinkstockÓriásgyík trappolt át a Forma-1-es pályán Szingapúrbanhttp://www.life.hu/news/20160918-a-forma-1-es-palyan-szingapurban-egy-oriasgyik-trappolt-at.htmlSzombat koraeste egy óriási gyík tévedt a pályára, nem kis meglepetést okozva.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.