Vetkőztek a Star Academy játékosai! Videó

TV2 Star Academy vetkőzés kockahas Chippendale-fiú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elő a kockás hasizmokkal! A női rajongók és a bentlakó lányok legnagyobb örömére a fiúk rögtönzött chippendale show-val váltak meg ruháiktól.

Ismét kiesett egy játékos a Star Academy villájából. A hétvégén Randy már nem térhetett vissza az akadémiára. Az énekesek azonban nem sokáig szomorkodtak. Tartottak egy "Randy emlékestet", ahol úgy gondolták az a legjobb módja a búcsúnak, ha

a fiúk ledobják a textilt, és vetkőzős tánccal kedveskednek a lányoknak,

amit a csajok természetesen nagyon élveztek!
Voltak akik komolyan vették a feladatot, de akadtak olyan pasik is akik tisztában voltak saját határaikkal és magukon tartották ruháikat.

Keleti Andrea nem kímélte a Star Academy énekesnőit

A TV2 akadémiáján járt Keleti Andrea, aki tanácsokkal látta el az énekesnőket. Többek között azt is elmondta nekik, hogy a színpadon hogyan tudnak nőként érvényesülni, valamint azt is hozzátette, hogy ez nagy kihívás lesz a többségnek.
Tényleg Evelin lesz Dina ellenfele a párbajon?http://www.life.hu/sztarok/20160920-tenyleg-evelin-lesz-dina-ellenfele-a-parbajon-ezt-gondolja-a-lany.htmlMiután Dinára került a kiválasztottat jelölő kendő, elkezdődtek a találgatások, ki is lesz a lány párbajellenfele. TV + SztárokOrigoTolvai Reni szexszel tartja formában magát?http://www.life.hu/sztarok/20160919-tolvai-reni-betekintest-engedett-a-maganeletebe-igy-tartja-formaban-magat-a-sztar.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a dögös magyar énekesnőt, Tolvai Renit faggatta a magánéletéről, és a sztár véleményéről az edzésekkel kapcsolatban, sőt azt is elárulta, hogyan tartja formában magát. TV + SztárokOrigoGáspár Győző durva jelzőkkel illette egykori csatornáját http://www.life.hu/sztarok/20160919-gaspar-gyozo-a-musorvezeto-nem-kedves-jelzokkel-illette-a-tv2-csatornajat.htmlA BeleValóVilág jelenlegi műsorvezetője szerint előző munkahelyén csak kegyelemből állt a kamerák elé. TV + SztárokOrigoVV Zsolti: " Ha ügyes vagy, szájjal is megcsinálhatod!" (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160919-vv-zsolti-ovszerhasznalatra-tanitja-tinilanyat-es-vv-vivit.htmlA Való Világ 8. szériájáról bátran elmondhatjuk, hogy bővelkedik az abszurdabbnál abszurdabb helyzetekben. Ez a mostani is pontosan egy ilyen... TV + Sztárok--Küszöbön az eljegyzés? Bikiniben próbálgatott gyűrűket Nicole Scherzingerhttp://www.life.hu/sztarok/20160919-kuszobon-az-eljegyzes-bikiniben-probalgatott-gyuruket-nicole-scherzinger-enekesno.htmlA világsztár és kedvese Olaszországban lazulgattak, itt kapták őket lencsevégre egy igen sokatmondó szituációban a szemfüles paparazzik. TV + Sztárok--Kabát Péter bizsuval kérte megy szerelme, Adri kezéthttp://www.life.hu/sztarok/20160919-kabat-peter-bizsuval-kerte-meg-adri-kezet-a-neten-ismerkedtek-meg.htmlKabát Péter focista és szerelme, Adrienne az interneten ismerkedtek meg egymással. Egy hónap levelezés után beszéltek először. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.