felkészülés TV2 Star Academy Vastag Csaba zsűritag éneklés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Star Academy új tanára ezen a héten Vastag Csaba lesz. Elmondta, kőkemény hét vár az akadémia lakóira!

Vastag Csaba elárulta, milyen szigorítást vezetett be az énekesek felkészülésével kapcsolatban.
"Kitűztem magam elé célul, hogy

ez a hét lesz a legerősebb hét mindenféle szempontból.

Azt a missziót kapták, hogy hétfőre meg kell tanulniuk az összes dalt, ezt hellyel-közzel sikerült is, a hét többi napján majd csak csiszolgatni kell" - mondta el a Star Academy Backstage-ében.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A harmadik élő adásban a zsűritag szerint, sokat fejlődtek az énekesek, de úgy véli, a műsorban egyre nehezebb lesz a versenyzőknek újat mutatniuk.

"El kell gondolkodunk azon, hogy milyen újdonságokat hozunk be,

miben tudnak úgy fejlődni, hogy az látványos legyen."
A hét végén a versenyzők örökzöld slágereket énekelnek a héten, ezt az akadémi lakói jól fogadták. Mindegyik dal alkalmas arra, hogy az énekesek megmutassák tudásukat a zsűri és a nézők előtt.

"Nem probléma, hogy nem látjuk az egetverő nagy fejlődést,

hisz három hét alatt éppen beleszokni lehet a dologba, kell még egy kis gyakorlás, kis önismeret és hogy megfogadják, amiket mondunk" - magyarázta elképzeléseit a zsűritag.

Ez már minden határon túl megy! VV Mici pusztítóan viselkedetthttp://www.life.hu/sztarok/20160920-vv-mici-undoritora-itta-magat-vonaglott-es-dulongelt-az-este-folyaman.htmlHa bárki elhagyja magát és részegen esik-kel, már önmagában undoritó és kellemetlen dolog, ha pedig mindezt egy nő teszi, arra már szavak sincsenek... TV + SztárokOrigoFriderikusz állítólag még mindig tartozik Hajdúnak - megszólalt a tévéshttp://www.life.hu/sztarok/20160920-friderikusz-meg-nem-fizetett-hajdunak-a-teves-megszolalt.htmlHajdú Péter és Friderikusz Sándor együtt dolgoztak az Összezárva Friderikusszal című Tv2-es produkcióban. A tévéslegenda hirtelen távozása miatt több millió forinttal tartozik Hajdúnak, de még nem törlesztette adósságát. TV + SztárokOrigoSarka Kata megszólalt - Valóban feltűnt kapcsolatukban a titokzatos harmadik?http://www.life.hu/sztarok/20160920-sarka-kata-a-hajdu-peterrel-valo-hazassagi-valsagarol-beszelt.htmlSarka Kata és Hajdú Péter magánéleti válsága hetek óta a címlapokon van, az érintettek azonban csak nagyon ritkán szólalnak meg a témával kapcsolatban. A találgatások folyamatosak, pedig lehet, hogy még ők maguk sem tudják, együtt maradnak-e, vagy sem. TV + SztárokOrigoMegvan Taylor Swift utódja! Csodaszép színésznővel flörtölget Tom Hiddlestonhttp://www.life.hu/sztarok/20160919-megvan-taylor-swift-utodja-csodaszep-szinesznovel-priyanka-chopra-val-flortol-hiddleston.htmlTom Hiddlestonnak kétségkívül van ízlése: ezúttal egy gyönyörű színésznővel keveredett forró flörtbe. TV + Sztárok--Kulcsár Edina a tengerparton heverészik, míg pasija vadul edz a stradonhttp://www.life.hu/sztarok/20160919-kulcsar-edina-szepsegkiralyno-a-tengerparton-hevereszik-mig-pasija-vadul-edz-a-stradon.htmlAz egykori szépségkirálynő és kedvese aztán kiélvezik a nyaralásuk minden másodpercét! TV + SztárokOrigoRubint Réka: "Fontos, hogy egy férfi ne nyomja el a nőt"http://www.life.hu/sztarok/20160919-rubint-reka-interju-az-edesanya-sokat-kuzdott-a-munkajaert-hazassagarol-vallott.htmlA fitnesz hazai nagyasszonya 14 éve hűséges társa és szerető felesége Schobert Norbinak, akivel három gyönyörű gyermeket nevelnek. Réka elmondása alapján mindössze 10 napja voltak együtt, amikor kedvese feltette neki a nagy kérdést, melyre azonnal egy igen volt a válasz. Az elmúlt években a magánéletük mellett karrier szempontjából is révbe értek. Az édesanya most házasságáról mesélt, mely a jelek szerint tökéletesen működik. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.