Múlt héten bombaként robbant a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak. Az egész világot megrázta a tény, hogy az egykori hollywoodi álompár már nem együtt tervezi a jövőt. Illetve ez csak Angelinára igaz, ugyanis Brad a hírek szerint kétségbeesetten próbálkozik megmenteni kapcsolatát a színésznővel.

Néhány napja a fél világot sokkolta a tény, hogy Angelina Jolie  beadta a válókeresetet és többé nem kíván Brad Pittel együtt élni, sőt a gyerekeket is kizárólag magának akarja. Állítólag az utolsó csepp a pohárban Brad repülőgépes őrjöngése volt, ahol a személyzet állítása szerint drogosan és ittasan megütötte legnagyobb fiukat, Maddoxot Az ügyben még  az FBI is nyomoz, ami jelenleg is folyamatban van. A gép fedélzetén kamerák vannak, úgyhogy az igazság hamarosan kiderül majd. Állítólag nincs jele bántalmazásnak a vizsgált felvételeken, de megerősítés még nem történt erre vonatkozóan. 

Forrás: AFP

Daily Star értesülései szerint Brad Pitt kétségeesetten meg akarja menteni házasságát és hajlandó lenne hazugságvizsgáló alá is vetni magát annak érdekében, hogy kiderüljön: nem csalta meg feleségét Marion Cotillard színésznővel a Szövetség című film forgatásán. A megcsalást a francia színésznő is több ízben tagadta, sőt a kirobbant botrány közben jelentette be, hogy második babáját várja férjétől, akivel 7 éve boldogságban és szerelemben élnek. Angie úgy tűnik mégsem nyugodott meg és továbbra is hajthatatlan, Bradnek pedig az fáj a legjobban, hogy a színésznő nem engedi meglátogatni még gyerekeit sem, már napok óta.

A színész még Angelina Jolie édesapját, Jon Voight-ot is felkereste, hogy közbenjárjon lányánál és helyre tudják hozni a kialakult helyzetet.