Bár ma már az X-Faktor egyik mentorszékében foglal helyet, Alex korábban sokat szenvedett, hogy elfogadják a munkásságát. 

Az énekes szerint sokszor a párjának köszönhette, hogy át tudta vészelni azt a médiacirkuszt, ami a szereplésekkel együtt járt. Alex az Eurovízió egyetlen pillanatát sem élvezte, hiszen sokszor megszólták azért, ahogyan képviseli a dolgokat - írja a Bors

Forrás: Facebook/X-Faktor

"Nem élveztem A Dal és az Eurovízió egyetlen pillanatát sem, hiszen folyamatosan bántottak, ennek ellenére felálltam, és képes voltam slágereket gyártani. Már tudom, hogy mi van mögöttem és előttem, most már elhiszem, hogy amit csinálok, az jó. Közben pedig magammal is egyre jobban békébe kerültem, visszataláltam a sporthoz, amit akkortájt hanyagoltam" - mondta az énekes, aki szerint a barátnője miatt sem mondott nemet. "A rengeteg kritika miatt egyébként az Euroví­ziótól is vissza akartam lépni, ő mondta, hogy ha egyszer felvettük ezt a kardot, induljak is el a csatába."