Brad Pitt és Angelina apja, Jon Voight egyre gyakrabban beszélnek a válási balhé óta

Forrás: AFP -
Brad Pitt válás Angelina Jolie Jon Voight
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie és édesapja, Jon Voight színész legendásan rosszban vannak, ezért is érdekes, hogy Brad Pitt most neje apjával beszéli meg a válás részleteit. 

Angelina Jolie sosem volt túl jóban apjával: bár a Tomb Raider című filmben együtt játszottak, az életben nem jönnek ki egymással. Ennek legfőbb oka az, hogy a színész sokszor megcsalta Angelina édesanyját, végül ott is hagyta családját. Persze ettől még Jon Voight részt vehetett lányának életében, volt, hgy ő vigyázott az unokákra.

Forrás: AFP

Most a US Magazin számol be arról, hogy Brad Pitt és 77 éves apósa közel kerültek egymáshoz az utóbbi években, és még most is jóban vannak. Állítólag Brad nemrég arról áradozott apósának, mennyire imádja Angelina szenvedélyességét. Jon Voight pedig a bennfenntes szerint azt mondta Bradnek, hogy nem csodálkozik Angelinán, a színésznő ugyanis épp olyan vehemens, mint egykori édesanyja, Marcheline Bertrand.

Angelina állítólag ritkán, de beszél az édesapjával, ám nem mond neki túl sokat a mostani helyzetről, mert nem bízik a férfiban. Amiatt pedig külön dühös, hogy Jon Voight és Brad Pitt jóban vannak, és gyakran beszélnek egymással.

Angelina és Brad válásával kapcsolatban a legfrisseb információ az, hogy a színészt és a gyerekeket a napokban az FBI is kihallgatta, Brad pedig másodjára is láthatta gyermekeit, és legidősebb fiával, Maddoxszal is együtt lehetett.

Hoppá! Le kellett vágni Emilio férfiasságát? http://www.life.hu/sztarok/20161020-emilio-az-enekes-furcsa-kijelentest-tett-az-edes-elet-sztarja-megszabadult-a-szorszalaktol.htmlAz eset az Édes élet kamerái előtt, méghozzá Tina jelenlétében. A sztár először nem akarta, hogy eltávolítsák a hátáról a szőrt. TV + Sztárok--Tom Hanks magát hibáztatja fia függőségéérthttp://www.life.hu/sztarok/20161020-tom-hanks-szerint-o-a-hibas-azert-hogy-a-fia-fuggo-lett.htmlTom Hanks fia régóta küzd súlyos függőséggel, a világsztár pedig önmagát hibáztatja azért, hogy gyermeke egyre lejjebb csúszik. Egykor ő sem vetette meg a kábítószereket, és a forgatások miatt nagyon keveset van otthon. TV + Sztárok--Tengermély dekoltázst villantott Jennifer Anistonhttp://www.life.hu/sztarok/20161020-jennifer-aniston-egy-reklamfilm-forgatasan-villantott.htmlJennifer Anison nem egy Kim Kardashian: ő aztán nem dobja ki feleslegesen a cickóit. Ezért is volt meglepő, hogy a színésznő a minap egy igen sokat mutató ruhában szerepelt egy reklámfilm forgatásán. TV + SztárokOrigoTitkok a múltból: sztárok, akik szexuális erőszak áldozatává váltak http://www.life.hu/sztarok/20161018-szexualis-zaklatas-sztarok-akiket-egykor-megeroszakoltak-teri-hatcher-es-rose-mcgowan.htmlAz erőszakos közösülés akkor valósul meg, ha valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerítenek, vagy védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen ember állapotát közösülésre használják fel. Hollywoodban bőven akad olyan színész, énekes vagy előadóművész, aki szintén átélt ilyen típusú borzalmakat. Összeállításunkból megtudhatod, kik ezek a sztárok. TV + Sztárok--Aurelio édesapja halála után vált felnőttéhttp://www.life.hu/sztarok/20161020-vv-aurelio-edesapja-halala-utan-lett-felnott.htmlSzörnyű időszakon van túl VV Aurelio, hiszen egy évvel ezelőtt elvesztette azt az embert, aki a legfontosabb volt az életében, mégpedig az édesapját. Nagyon nehezen viselte a fájdalmat az egykori villalakó, még barátnőjét is elmarta magától, ám most úgy érzi, a veszteséggel vált igazán felnőtté. TV + SztárokOrigoGesztesi Károly elárulta milyen számára az ideális nőhttp://www.life.hu/sztarok/20161020-gesztesi-karoly-szamara-ilyen-az-idealis-no.htmlTöbb kapcsolaton és élete egy részén túl Gesztesi Károly saját bevallása szerint már majdnem mindent tud a nőkről. Egy viszont biztos, a kamut messziről kiszagolja. Így aki csak kihasználná, annak nincs esélye nála, ugyanis ő kiváló emberismerő. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.