Sarka Kata válság magánélet Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Frizbi műsorvezetője egy forgatási szünetben vallott a Blikknek magánéleti válságáról.

Úgy tűnik, hogy Hajdú Péter megkönnyebbült. Bevallotta, hogy a válságon túl van, de egyelőre nem tud más nőt elképzelni maga mellett, csak Katát:

"Jelenleg Kata az egyetlen nő az életemben, és nem állok még készen egy új kapcsolatra, és nem is tudok más nőre gondolni. Ennek még nem jött el az ideje. Bár külön élünk, napi kapcsolatban vagyunk, főként a gyerekek miatt találkozunk és beszélünk. De hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk!"

Elmondta azt is, hogy az elmúlt két hónap nagyon nehéz szakasza volt az életének, de mostanra teljesen helyrejött lelkileg, a magánéleti válságon túl van, jól érzi magát a bőrében, de ez nem jelenti azt, hogy nyitna egy új kapcsolat irányába. Azt pedig még mindig nem tudni, hogy alakul a pár jövője:
"Arra a kérdésre egyelőre nem tudok felelni, hogy együtt maradunk-e Katával, vagy elválnak útjaink, mert mindkét verziónak ugyanannyi esélyt adok" – mondta Hajdú.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.