Nyilatkozott a Teréz körúti robbantó édesanyja

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
édesanya Teréz körúti robbantás gyerekkor robbantó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyilatkozott a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének édesanyja. Elmondta, mi történt a gyerekeivel. 

"A dél-amerikai távolléte alatt nem tudtam tartani a kapcsolatot a fiammal és a lányommal, amikor azonban hazajöttek, igyekeztem megoldani, hogy lássam őket. Az akkor már 13 éves fiam a bíróság előtt kijelentette, hogy az apjánál akar maradni, aki azonban elzárkózott a megfelelő kapcsolattartástól" – nyilatkozta az asszony a Blikknek.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


A nő éveken keresztül várta, hogy együtt lehessen gyermekeivel, miután édesapjuk elvitte őket Dél-Amerikába. Azt állítja, sohasem adta fel a reményt. A nagy találkozás azonban kudarcba fulladt. A bírósági tárgyalás 10 éve volt, azóta nem találkozott anya és fia rendesen:

"Ilyen körülmények között nehezen tudok bármiben segíteni neki, de ha a gyermek találkozni akar velem, amitől én eddig sem zárkóztam el soha, természetesen kész vagyok beszélni vele."

A P. család történetével a Csellengők műsorvezetője, Incze Zsuzsa is foglalkozott egyik könyvében. Az édesanyja neki mesélte el, hogy milyen is volt gyerekként a fia: "A kislány bújós volt, a Lacika meg talán a koránál fogva is jobban szeretett beszélgetni. Lacika jóságos és rendszerető. Imádott tanulni, addig le nem feküdt, míg a leckéjét meg nem csinálta. Nagyon szeretett sportolni, mozogni, rengeteget volt a levegőn, edzett kisfiú volt, aki mindig oltalmazta, védte a húgát" – olvasható a könyvben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.