plasztikai beavatkozás News mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 39 éves Amanda Love élete a plasztika: a skóciai Cumbernauld-ban élő nő nem dolgozik, hanem háziasszonykodik, és minden pénzét magára költi. Ruhák helyett azonban a műtétekért rajong. 

Amanda már három mellműtéten van túl, most gyűjt pénzt a 4. plasztikai beavatkozásra: újabb, még hatalmasabb keblekre vágyik, hogy úgy nézzen ki, mint egy élő Barbie baba. Azt mondja, odavan azért, hogy műanyagnak tűnjön, ezért pedig bármit megtenne. Évi 4-5 millió forintot költ a külsejére, amit a képmegosztó oldalán rendszeresen megmutat 130 ezer fanatikus rajongójának. Botoxinjekciókat kap, és az ajkait is amilyen gyakran csak teheti, feltölteti.

A nő anno modellként kezdte a pályafutását, végül azonban családot alapított. Négy gyermek édesanyja, tinilányai szerint azonban semmi szükség erre a sok műtétre - ők nem értik anyjuk plasztika iránti szevedélyét. Nagyobbik fia pedig került már kínos helyzetbe: a háta mögött pletykáltak arról, hogy Amanda szerepel pornófilmekben, ő azonban tudja, ez nem igaz. És hogy mit szól neje külsejéhez a férj? Paul mindig is imádta a glammodelleket, így nem akadt ki, amikor Amanda először megműttette magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.