Meghan Markle sztárok Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napja bombaként robbant a hír, miszerint Harry herceg és Meghan Markle színésznő egy párt alkotnak. Most pedig végre maga a herceg is megszólalt a románccal kapcsolatban. 

Másfél hete derült ki, hogy a világ egyik legkelenőbb agglegénye és a 35 éves színésznő, Meghan Markle egy párt alkotnak, sőt, az eljegyzés is szóba jött közöttük. Azóta azonban nincs megállás: a sajtó a lány minden lépését követi, és mindent, de tényleg mindent előástak a múltjából. Sőt, András herceg egykori színésznő kedvese még nyílt levelet is írt a fiatal lánynak, amiben tanácsokat adott neki a kékvérű világgal kapcsolatban.

Forrás: AFP/Justin Tallis

Most azonban végre megszólalt a legfőbb érintett, Harry herceg is, aki egy közleményben tudatta, hogy néhány hónapja randevúzik a Suits című tévésorozat színésznőjével. A közleményben az áll még, hogy

a herceg kifejezetten aggódik Ms Markle biztonságáért, mert amióta kitudódott, hogy együtt vannak, a lány rengeteg gyűlölködő, mocskolódó megjegyzést kap.

Harry herceg arról is nyilatkozott, hogy a közösségi médián, a trollokon keresztül rengeteg rémséget kap a lány. Szerinte ez nem játék, haem az ő életük, és mélységesen csalódott, amiért nem tudja maximálisan megvédeni. A Kensington Palota közleményében az is áll, hogy ez az egész már túllépett egy határt, és hogy a lányra gyakorlatilag viharos sebességgel zúdult rá ez az egész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.