Erzsébet királynő portré festmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
II. Erzsébet királynő maga leplezte le kedden Londonban legújabb portréját, amelyet az északír művész, Colin Davidson készített az uralkodóról.

Davidson már számos közismert személyről, köztük politikusokról, művészekről, színészekről és zenészekről készített portrét, ám saját bevallása szerint az uralkodó megfestése nagy kihívás volt számára.

Erzsébet királynő portréja, amit Colin Davidsn készített Forrás: www.colindavidson.com

"Itt van valaki, aki a világ talán legismertebb arca immár több mint 63 éve" - mondta a művész az alkotás leleplezését megelőzően a BBC-nek, hozzátéve, hogy a festészetről való minden tudását bevetette az arckép elkészítéséhez. Davidson szerint festés közben nem tudott elvonatkoztatni "annak jelentőségétől és az azzal járó felelősségtől", hogy egy uralkodó portréját készíti.

A művész azután kapott megbízást az arckép elkészítésére, hogy a brit uralkodó 2012-ben Észak-Írországba látogatott. Mielőtt a királynő modellt ült volna neki idén májusban, a festő ellátogatott a Buckingham-palotába, hogy kiválassza a legmegfelelőbb helyet az arckép alapjainak elkészítéséhez.
Davidson nagyjából húsz vázlatot és számos fényképet készített az uralkodóról. A művész elmondta, hogy a vázlatok nem csupán a modell arcának vonásai miatt fontosak számára, hanem mert saját érzéseit és az együtt töltött idő hangulatát is megörökítik.

Davidson végül a északír Down grófságban lévő műhelyében fejezte be a portrét.
"Ez a kép nem csupán az én szememen, hanem egy ír ember szemén keresztül mutatja meg a királynőt. Évek óta szemtanúja vagyok annak, ahogy az uralkodó igyekszik szorosabbra fűzni az angol-ír kapcsolatokat" - jegyezte meg a művész.

A festmény keddi leleplezésén Arlene Foster északír miniszterelnök és Martin McGuinness is részt vett.

Saját főztje miatt kerülhet börtönbe egy nőhttp://www.life.hu/news/20161110-sajat-foztje-miatt-kerulhet-bortonbe-az-amerikai-mariza-ruelas.htmlSúlyos büntetést kaphat egy amerikai nő, ugyanis saját főztjét árulta egy Facebook-csoportban, ami tilos. Egy beépített nyomozó buktatta le, és lehet, hogy börtönbe kerül a házi koszt miatt. News--A 111 késszúrással meggyilkolt Laura szülei nem tudják feldolgozni a tragédiáthttp://www.life.hu/news/20161110-a-111-kesszurassal-meggyilkolt-laura-szulei-nem-kepesek-feldolgozni-a-tragediat.htmlBiológiai anyja gyilkolta meg tavaly a kislányt különös kegyetlenséggel: 111 késszúrás végzett a gyerekkel. Családja nem tudja feldolgozni a tragédiát. Tehetetlen dühöt éreznek, mert úgy gondolják, meg lehetett volna előzni ezt a borzalmat, ha eltiltják a szülőanyától a kislányt. NewsLövöldözés volt Seattle-ben egy Trump-ellenes tüntetés közelébenhttp://www.life.hu/news/20161110-trump-ellenes-tuntetes-kozeleben-lovoldoztek-seattle-ben.htmlÖt embert meglőttek az Egyesült Államok északnyugati nagyvárosában, Seattle-ben szerdán este a Trump-ellenes tüntetések közelében - adta hírül a helyi tűzoltóság egy Twitter-üzenetben. A sebesültek közül kettőnek életveszélyes az állapota. News--Ne most hétvégén akarjunk kirándulni, nem lesz jó idő!http://www.life.hu/news/20161110-hetvegen-eros-szel-eso-minuszok-havaseso-ho-is-lehet.htmlMár nem sokat kell aludni, és ismét eljön a minden héten várva várt hétvége, ám az időjárás sajnos nem lesz kegyes. Jobb, ha a kirándulós programok helyett valamilyen beltéri elfoglaltságot tervezel! Eső, hideg és erős szél várható! News--Sokkoló dolgokat jósolt meg halála előtt az idős bolgár látnokhttp://www.life.hu/news/20161110-baba-vanga-bolgar-latnok-1996-ban-sokkolo-dolgokat-josolt-meg.htmlBaba Vanga mindent tudott: 1996-ban, 85 évesen a halála előtt olyan dolgokat jósolt meg évekkel előre, amik azóta meg is történtek. News--Kitalálod, ki játssza hamarosan Katalin hercegnőt?http://www.life.hu/news/20161109-charlotte-riley-jatsszak-katalin-hercegnot-az-uj-sorozatban.htmlHamarosan jön a BBC2 drámája, aminek egyelőre King Charles III. a címe, és már megvan, kik játsszák a royal family tagjait. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.