Miss Universe Hungary szépségverseny Andy Vajna műsor Vajna Tímea önbizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén is csaknem ezer lány jelentkezett, hogy az ő fejére kerüljön november 20-án a TV2 műsorán a Miss Universe Hungary koronája. Vajna Tímea igyekezett olyan versenyzőket választani, akik nemcsak a szépségükkel, de belső tulajdonságaikkal is elvarázsolják majd a nézőket. Az üzletasszony szerint nem mindenki született a színpadra, ám ezt sokszor "elfelejtik" közölni velük a hozzátartozók. Timivel a szépségversenyek világáról beszélgettünk. 

Ebben az évben milyen szempontok alapján választottad ki a lányokat?

2016-ban a magasságra helyeztem a hangsúlyt. Egy kivétellel csak 170 centiméter feletti lányok vannak a fináléban. Idén több olyan fiatal is jelentkezett, akinek nem idegen a színpad világa, sokan korábban modellkedtek. Persze a szépség mellett

fontos volt számunkra, hogy a végső győztes nagyon kedves és céltudatos ember legyen, akire öröm ránézni.

Szerencsére sikerült 16 olyan lányt kiválasztani, akikre rögtön felfigyelnek az emberek, és bármelyikük méltóképp képviselheti hazánkat a Fülöp-szigeteki világversenyen.

Vajna Tímea Fotó: Hirling Bálint/Origo

Mitől lesz valaki igazi egyéniség a színpadon?

Közhely lehet, de szerintem a kisugárzás roppant fontos. Bízniuk kell önmagukban. Sajnos sok szép lány azért nem jött el a válogatásra, mert nem érzik magukat kellően magabiztosnak. Nagyon meglátszik egy versenyzőn, ha feszeng a nyilvánosság előtt.

Sok lány küzd önbizalomhiánnyal

Véleményem szerint

vannak olyan lányok, akiket a hozzátartozóik dicsőítenek, pedig lehet, hogy egyáltalán nincs helyük egy ilyen versenyben

az adottságaik miatt, és sajnos nem rendelkeznek kellő önkritikával. Az igazán csinos fiataloknak pedig vagy nincs önbizalmuk, vagy nincs kedvük eljönni, vagy a párjuk nem engedi el őket. Manapság már a lányok kevesebb önbizalommal rendelkeznek. Ez egy "népbetegség." Kissé én is annak érzem magam.

Tényleg? Miért gondolod ezt magadról?

Elég kritikus vagyok magammal.

Miss Hungary szépségkirálynő-jelöltek a Tropicariumban Fotó: Hirling Bálint/Origo

Ha egyszer lesz egy kislányod, és nevezni szeretne egy ilyen versenyen, mit mondasz majd neki?

Ha meglesznek az adottságai, és kívül-belül úgy érzem, hogy jó szépségkirálynő válhatna belőle, akkor támogatni fogom.

Ezekből a versenyhelyzetekből sokat tanul az ember, hiszen itt olyan szakemberek veszik körül, akiktől ellesheti ennek a világnak a "titkait", és a személyiségfejlődésüknek is jót tehet egy ilyen megmérettetés.

A húgod például nem akart nevezni?

Ő nagyon visszahúzódó, nem egy szépségkirálynő típus. Ha most ideállítanánk a kamerák elé, akkor egy roppant szerény kislányt látnánk, aki megszeppent a sajtó előtt. Nem való neki ez a fajta​ felhajtás, de emellett gyönyörű - legalábbis nekem az.

Idén is számíthatunk világsztárra az eseményen?

Mindenképp szeretnénk.

Nagyon csinos vagy. Mesélj, kérlek, hogyan tartod formában magad?

Apukámtól örököltem az izmos testalkatomat, mely szerencsére a mai napig meglátszik. Évekig versenytáncoltam, úsztam, mostanában pedig jógázni szoktam. Persze az étkezésre is odafigyelek, és este már igyekszem kihagyni a vacsorát.

Vajna Tímea: Apukámtól örököltem az izmos testalkatomat Forrás: Hirling Bálint/Origo

Szerinted milyennek kell lennie egy 21. századi nőnek?

Fontosnak gondolom, hogy ha lehetőség van rá, mindenki a maga módján segítse a rászorulókat. Az anyagi támogatás mellett sok helyen örömmel várnak önkénteseket. Nem szabad elfeledkeznünk olyan társadalmi problémákról, amelyekre kevés figyelem irányul a mindennapokban.

Ha valaki híres, akkor az emberek joggal várhatják el tőle, hogy az ismertségével még jobban rávilágítson ezekre az ügyekre.

Személy szerint Kate Middleton és Lady Diana munkásságát tartom nagyra, hiszen kedvességükkel jó példát mutatnak/mutattak emberek millióinak.

Ha First Lady lenne, sokat jótékonykodna

Vajna Timi nem szeretne First Lady lenni, de ha mégis úgy alakulna, a hírnevét jótékonykodásra használná: Lady Diana szeretne lenni. Videó!
Az 5 leghíresebb leszbikus színésznő, aki felvállalta másságát http://www.life.hu/sztarok/20161109-leszbikus-szinesznok-akik-felvallaltak-a-massagukat-cynthia-nixon-es-jodie-foster.htmlAz elmúlt években egyre több híresség vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik. Az ilyen bejelentések sokszor elősegítik a másfajta szexuális irányultsággal élő emberek elfogadását. Íme öt sztárhölgy, akinek nagy valószínűséggel akadt már valamilyen "kalandja" más nőkkel. TV + SztárokNorthfotoHarry herceg végre vallott új kedvesérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20161108-harry-herceg-vegre-vallott-uj-kedveserol-meghan-markle-szinesznorol.htmlNéhány napja bombaként robbant a hír, miszerint Harry herceg és Meghan Markle színésznő egy párt alkotnak. Most pedig végre maga a herceg is megszólalt a románccal kapcsolatban. TV + Sztárok--Pedofília és botrányok: tőlük félnek Hollywoodban http://www.life.hu/sztarok/20161027-hollywood-pedofil-sztarok-listaja-woody-allen-es-morgan-freeman-buncselekmeny.htmlSzexuális zaklatás, pedofília, később pedig házasság – van olyan híresség, aki végigjárta ezt a három lépést. Bár a rajongók közül sokan példaképként tekintenek rájuk, az évek alatt több sztárban is csalódniuk kellett. Volt olyan színész, akiről sok évvel később derült ki a szörnyű igazság, amely nemcsak a magánéletét, de a karrierjét is tönkretette. Íme, Hollywood legismertebb erőszaktevői. TV + SztárokOrigoByeAlex nem bánja, ha rosszat gondolnak róla az emberek http://www.life.hu/sztarok/20161025-byealex-interju-az-x-faktor-mentora-igazan-szokimondo-egyeniseg-nem-banja.htmlBár korábban már több kislemeze is megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban ismerte meg széleskörűen a közönség. Alex szókimondó és karakán egyénisége igen megosztja a nézőket, főleg, mióta az X-Faktor egyik mentori pozícióját is betölti. Az énekes meghallgatja a negatív véleményt, ám nem szereti, ha jogtalanul bántják. TV + SztárokOrigoGianni nem engedi be a konyhába Debreczeni Zitáthttp://www.life.hu/sztarok/20161110-gianni-nem-engedi-be-a-konyhaba-szerelmet-debreczeni-zitat.htmlGianni, az olasz-magyar sztárszakács elárulta, hogy náluk nem a nőnek kell a vacsorát megfőznie, ő ugyanis nem engedi be a konyhába szerelmét, hiszen az az ő felségterülete. Debreczeni Zita kezében fakanál helyett fényképezőgép van. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huIsmerd meg az új first ladyt: íme Melania Trumphttp://www.life.hu/sztarok/20161109-melania-trump-az-uj-first-lady-ezeket-erdemes-rola-tudni.htmlAkár tetszik a világnak, akár nem, Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, felesége, Melania pedig a first lady. Lássuk, mit érdemes még tudni Melania Trumpról – azokon a bizonyos aktfotókon kívül... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.