Elutazott, de nem tért haza a 17 éves Lakatos Nikoletta

Forrás: Police.hu -
rendőrség eltűnt Lakatos Nikoletta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljárást indított a rendőrség Lakatos Nikoletta eltűnésének ügyében: a 17 éves felsőszentiváni lány Bajára utazott, onnan viszont nem tért haza. Senki sem tudja, hol lehet.

Elutazott Bajára a 17 éves Lakatos Nikoletta, de onnan soha nem tért haza. 2016. november 7-én 11 óra körül indult el otthonából, azóta azonban senki nem tudja hol lehet, ismeretlen helyre távozott.

Elutazott, de haza már nem tért a 17 éves Lakatos Nikoletta Forrás: Police.hu

Életjelet sem adott magáról, a rendőrség eddig tett intézkedései a lány megtalálására nem vezettek eredményre.

Lakatos Nikoletta körülbelül 163 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja vállig érő, barna színű.

Eltűnésekor barna színű kabátot, fekete színű farmernadrágot és rózsaszínű hosszú ujjú felső viselt. A Bajai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén - írja a Police.hu.

A 4-es metrón késsel fenyegető fiúval tűnhetett el a 15 éves Csüllög Andreahttp://www.life.hu/news/20161115-kessel-fenyegeto-fiuval-gal-daniellel-tunhetett-el-a-15-eves-csullog-andrea.htmlOktóber óta keresik a 15 éves Csüllög Andreát, aki a szülei szerint azzal a 21 éves Gál Dániellel tűnt el, aki szeptemberben késsel fenyegette meg a 4-es metró utasait. A férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség, a fiatal lány családja pedig borzasztóan fél. NewsOrigoEz már tényleg tél: jön a hó és az erős szélhttp://www.life.hu/news/20161115-idojaras-havas-eso-ho-es-szel-is-lesz-a-hlten.htmlA hét hátralevő részében számíthatunk esőre, hóra, havas esőre, fagyra és még erős szélre is. Természetesen utóbbi főként hétvégére várható, így nem javasoljuk a szabadtéri programokat!News--Végig aludta saját kirablását egy fiúhttp://www.life.hu/news/20161114-kiraboltak-a-fiut-de-eszre-sem-vette.htmlKirabolták, a rendőrök visszaszolgáltatták az értékeit, az áldozat eközben végig aludt. News--Így illusztrálta a szomorú valóságot egy művészhttp://www.life.hu/news/20161114-24-rajzos-illusztracion-keresztul-mutatja-be-az-eletunket.html24 találó rajzos kép mutatja be, hogy hogyan változtattuk meg a világunkat. News--Hetekig nem találták meg a meggyilkolt nő holttestéthttp://www.life.hu/news/20161114-elettarsa-halalra-verte-majd-ott-hagyta-a-holttestet.htmlEgy férfi halálra verte élettársát Budapesten, majd a holttestét a lakásban hagyta. News--Egy szép családi ház árát költötte plasztikára egy nőhttp://www.life.hu/news/20161114-egy-vagyont-koltott-magara-a-plasztika-fuggo-no.htmlNina Peterson 27 millió forintnak megfelelő összeget költött szépészeti beavatkozásokra. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.